2010

Közhasznúsági jelentés – TARTALMI BESZÁMOLÓ 2010
Szellemkép Film- és Fotóművészeti Alapítvány

Szellemkép Szabadiskola tevékenysége / 2010

2010-ben három évfolyamon, összesen hét csoportban indult képzés a 2009/2010-es tanév második félévében februárban. Keresztféléven kezdett az első évfolyam, a többi csoport a tanév megszokott rendje szerint alakult.
Szeptemberben a szokott módon folytatódott a képzés mind a három évfolyamon, itt is új elsős évfolyamot tudtunk indítani. Ezzel elindult a 2010/2011-es tanév.

Nyáron – augusztus 1-8. között – lezajlott a Szellemkép Szabadiskola XVI. alkotótábora Zala megyében Pacsán. Három szekcióban dolgozhattak a hallgatók és a tábor látogatói: kreatív fotográfiai, portré és riport. Az egyes szekciókat Fuchs Lehel, Kása Béla és Vancsó Zoltán vezették.

Szellemkép Múzeumi napok 2. - A Magyar Nemzeti Múzeum és a Szellemkép Alapítvány együttműködésében megvalósult program, mely az iskolában és külső műtermekben zajló tanulmányokat hivatott kiegészíteni.
A Szellemkép Szabadiskolában 16. éve folyik alkotói fotográfiai oktatás, melynek többek között a kiállításon szereplő eszközök, találmányok, fotográfiák megkerülhetetlen alappillérei. Tárlatlátogatásunk hasznos és érdekes betekintést kínál a fotográfia iránt érdeklődők számára a fényképezés kialakulásáról, fejlődésének állomásairól. Ugyanakkor egyfajta időutazás is. Ebben kalauzoltunk 2010. december 13-án, hétfőn 16.30-tól L. Baji Etelka PhD, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának főosztályvezető-helyettese, történész-szakmuzeológusa közreműködésével. A nyílt tárlatvezetésen segítségünkre volt még Szarka Klára  fotótörténész, szakíró, és Fuchs Lehel fotográfus operatőr, a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője.


Szellemkép Kortárs Művészeti Folyóirat

2009-től a lap megújult, korábbi formátumhoz képest nagyobb méretben, színes nyomással jelenik meg. A szerkesztőség is megújult az alábbiak szerint:

Lapalapító főszerkesztő: Fuchs Lehel
Vezető szerkesztő: Szilágyi-Nagy Ildikó
Felelős kiadó: Fuchs Lehel
Szerkesztők: Tóth Alíz, Rácz Borbála
Tipográfia: Fuchs Lehel, Mertlich Ferenc
Korrektúra: Melles Ágnes
Nyomdai előkészítés,nyomdai munkák: Demax Művek Kft

 
2010/1 - XIX.évfolyam
Simonyi Balázs
Landthaller Judit
Christian Boltanski, a Grand Palais installáció sorozatában
Playing with Pictures: Viktoriánis fotókollázs
Román film újhulláma
Molnár Zoilly táncfilmjei
Pozvakowski zenekarról
Vigeland Park

2010/2 - XIX.évfolyam
Hangay Enikő fotográfiái
Csernok Gyula fotográfiái
Útkeresés a kortárs fotográfiában
Péter Ildikó Eliott Erwittről
A Beatles filmek médiahasználata
Hétköznapi történetek
Csaba Tímea városépítészet

2010/3 - XIX.évfolyam
Valóság divat - tanulmány az ideálok természetébe - Balla Vivienne fotográfiái
Albumok - Ember Sári fotográfus
Allan Sekula kiállítása
Újmédia művészet
Michael Haneke: A fehér szalag
Ernesto Neto - The Edges of the World
Mesterek és tanítványok kiállítássorozat

2009/4 - XVIII. évfolyam

Kiállítások, fesztiválok

Color it
2010 január 9 - február 13. Kiadó Kocsma (Budapest, VI. kerület, Jókai tér 3.)

Color it című kiállításunk a nemzetközi művészeti fesztiválon, 2010. július 23-24
A szlovákiai Voderadyban harmadik alakommal rendezték meg a „Kézzel és Szívvel Művészeti Fesztivál” , amely 2010-ben  a Visegrádi országok alkotóinak munkáit mutatta be.
Magyarországi partnerként a Szellemkép Szabadiskola vett részt a fesztiválon a COLOR IT című kiállításával.
Kiállítók: Kálmán Cintia, Kovács Tamás, Ruskó Veronika, Szilágyi-Nagy Ildikó.
Időpont: 2010. július 23-24
Helyszín: Voderady, Szlovákia

Nemzetközi Szuper8mm fesztivál, Szeged
2010. szeptember 7-12.
A Szellemkép Szabadiskola információs vetítésen mutatkozott be a Szegedi super8 mm-es filmfesztiválon.  Az alábbi rövidfilmeket vetítettük az eseményen:

Ajtó 2005, S8/DVD
Rendező: Simon Tibor – Ordódy Lóránt

Bújócska 2008, S8/DVD
Rendező: Bernáth Szilárd

Ebéd 2005, S8/35 mm/ DVD
Rendező: Sólyom Miklós

Elröppent illúziók 2006, S8/DVD
Rendező: Érsek-Obádovics Mercédes

Korrekt női vonal 1998, S8/DVD
Rendezők: Mucsy Szilvia-Kiss Rozina- Varga Györgyi- Zöld László- Szincsok Gabi

Márk evangéliuma 1997, S8/DVD
Rendező: Kovács György

Nemek és nemek 1996, S8/DVD
Rendezők: Mucsy Szilvia-Kiss Rozina- Varga Györgyi- Zöld László- Szincsok Gabi

Trilógia 1996, S8/DVD
Rendező: Kirsch Gusztáv

Utószezon 1998, S8/DVD
Rendező: Mucsy Szilvia

Ártatlanság 2008, S8/DVD
Rendező: Szarvas Szilárd

Vízicsoda 1998, S8/DVD
Rendező: Sebesi Sándor

Mesterek és tanítványok II.
Szeptember 15 - október 24. Prágai Magyar Kulturális Központ
Kiállítók: Barakonyi Szabolcs, Dobos Tamás, Fuchs Lehel, Illés Barna, Kása Béla, Kovács Melinda, Pályi Zsófia, Sióréti Gábor, Szász Lilla, Zöld László

Áthangoló
2010. október 27-november 9. Budai Fonó Zeneház
Kiállítók:
Ruskó Veronika, Vadász Zsuzsanna
A kiállítást megnyitotta: Fuchs Lehel fotográfus, az iskola művészeti igazgatója.

Diplomakiállítás 2010
2010. november 12-december 9. Gozsdu udvar, Kossuth Klub
A Szellemkép Szabadiskola 2010-ben végzett hallgatóinak zárókiállítása 2010. november 12- december 9-ig volt látható, rendhagyó módon két helyszínen.

A kiállítást november 12-én, 20.00-kor Szarka Klára szakíró, szerkesztő nyitotta meg, bevezetőt mondott Fuchs Lehel, a Szellemkép Szabadiskola művészeti vezetője. A Gozsdu udvarban november 14-ig tekinthették meg az érdeklődők végzőseink diplomamunkáit. Majd ezt követően november 15-december 9-ig a Kossuth Klubban volt látható a kiállítás.

Kiállítók: Cseh Éva, Kálmán Cintia, Laczkó Izabella, Majzik Szabina, Nagy Gabriella, Nagy Mária Hedvig, Orosz Sándor, Ruskó Veronika, Sarkadi András, Vadász Zsuzsanna, Vatai Réka

Mesterek és tanítványok III.
2010. december 16. - 2011 február 01. Klauzál13 Galéria
A Szellemkép Szabadiskola Mesterek és tanítványok című kiállításának ezévi utolsó, harmadik kiállítását  a Klauzál13 Galériában tekinthették meg az érdeklődők 2010. december 16. - 2011. február 01. között. A kiállítást megnyitotta: Németh Gábor író.

Kiállítók: Csernok Gyula, Déri Miklós, Drégely Imre, Kovács Tamás

Egyéb események

Első helyezés a National Geographic fotópályázatán
Csernok Gyula, iskolánk hallgatója, a National Geographic Nemzetközi Fotópályázat 2010-es magyarországi elődöntőjének "Digitális nomádok" kategóriájában 1. helyezést, míg az kategóriában 6. helyezést ért el.

Fuchs Lehel: FaluVáros
Megjelent Fuchs Lehel FALUVÁROS című fotóalbuma, amely a Szellemkép Művészeti Folyóiratot 20 éve kiadó Szellemkép Kiadó hatodik könyve.

Eredménykimutatás 2010

Közhasznúsági jelentés 2010
Mérleg 2010



Szellemkép 1999-2008 - Minden jog fenntartva - Készítette: Highlight Design Studio - Szellemkép