Király Nina: Leszek Madzik
vissza a tartalomjegyzkhezCINEMATISM
LESZEK MADZIK
A LÉT TITKÁNAK EMOCIONÁLIS MEGTAPASZTALÁSA
ÉS A SZÍNPADI
SZIMBÓLUMOK
"A hang, árnyék, füst, szél, villanás, az emberi hang,
pont -- az emberi élet híre".
a Lublini Katolikus Egyetem Plasztikai Színpada -- "Scena Plastyczna KUL" -- megállapítása
a 70-es évek elejére, az Európában rendkívül aktív alternatív színházi mozgalmának
idõszakára esik. Ez idõ tájt az abszurd dráma és más drámaújítók szövegei már otthonra talál-
tak a hagyományos doboz-színházakban, s ezért az alternatív színházak és egyre szaporodó
egyetemi színpadok, miközben az új mûvészi kifejezési formákat keresték, radikálisan szakítottak
a hagyományos színházzal, új színházi teret, új drámai szövegeket igyekeztek
maguknak feltárni. Az alternatív csoportok elõszeretettel használtak ismert irodalmi mûvek
alapján készült montázsszerû forgatókönyveket, költõi és publicisztikai irodalmi collage-t az
elõadásuk szövegeként. Olykor a húszas évek publicisztikai színház-modelljéhez is folyamodtak.
De az európai alternatív mozgalom végül is erõsen politikai színezetû volt. Ettõl
eltérõen Leszek Madzik elsõ színházi munkája viszont a lengyel romantikus misztériumjátékhoz
fordul, amikor Norwid Wanda címu mûve 1969-ben kerül megrendezésre Lublinban.
Ez ui. olyan költõi dráma, amelyben a verbális síkon rejlõ vizualitás és a történelmi kontextus
-- legenda a lengyel királylányról, aki a Visztulába ugrott bele, hogy ne kelljen férjhez
mennie a hódító német herceghez -- olyan, mint egy stáció a Genezis Könyvében, mindenekelõtt
a lét titkainak megismerését kívánja szolgálni. Nem véletlen, hogy a következõ
évben létrejön elsõ önálló Ecce homo címû elõadása, amely Leszek Madzik a "Scena
Plastyczna" autonóm színházának indulását s egyben egy szerzõi ciklus kezdetét jelenti
A színház több mint három évtizedes történetében keletkezett elõadások ugyanis egy
olyan ciklust alkotnak, amely az emberi élet és halál felfogásában talán legközelebb az ifj.
Hans Holbein A halál képei (hagyományosan "Danse macabre" címen ismert) híres sorozatához
áll közel, ahol az ember szociális és biológiai egzisztenciájának mintegy metaforájává
a halál válik. A "danse macabre" témája az élõ világ szertartásait, a rituálékat drámai módon
ötvözi a ludikus motívumokkal és a halál elrettentõ rémképeivel, s azokat a holtak világára
vetíti át. Ami összecseng a mai színház olyan víziójával is, mint amilyet Jean Genet fejtett ki,
mikor "végsõ" színházi térként (lieu théatrale) a temetõt jelölte meg. Valóban, a népi
hiedelmek szerint, s a középkori moralitások drámai hagyományának értelmében is, a holtak
hívják és vonják be az élõket a táncba és játékaikba, hogy aztán a végén halálba kergessék
õket. Holbein ciklusa az elsõ emberpár paradicsomi jeleneteitõl egészen az Utolsó Ítélet
ábrázolásáig a halál jelenlétét követi végig. Ezek a jelenetek azt sugallják, hogy a halál ideje
a bûnbeeséssel veszi kezdetét, s az emberiség léte idõben maga is a halál jegyében zajlik.
(Valószínû ez volt az oka annak is, hogy a Holbein-fametszetek kiadói " A halál képei" és
nem a "danse macabre" címet adták a mûvész ciklusának). Leszek Madzik színházában az
embert a különbözõ pszichikai és fizikai állapotokban a halál jelenléte, "lehellete" kíséri, s az
elsõ Ecce homo címû elõadásától a Lepelig más-más alakot vesz fel. Holbein fametszetein is
az emberi lény elkerülhetetlen sorsa az agresszív, romboló halál a vele társuló ördöggel, azaz
örökös rosszal, az ember árnyékával jelenik meg. Holbein fametszetén Õ, a halál vezeti az
öreg embert a tátongó sírhoz, vagy éppen õ vágja el azt a pórázt, mellyel a kutya-kísérõ
vezette a vak embert. De minden felsorolt változatban éppen a halál és mindenkori jelenléte
az, ami az emberi cselekvések folyamatát, védekezõ és a kétségbeesés gesztusait, s végül az
alázatos beletörõdést is kiváltja. A halál jelenléte, a halál "cselekedetei" Madzik színházában
nem maguk a fizikai cselekvések, hanem egy olyan komplex folyamat, amelyben beteljesül
az a lelki vagy biológiai állapot, melyet az elõadás címe eleve megnevez, definiál. Az ily
módon megjelenített világ azonban csak elsõ látásra tûnik statikusnak. Hiszen mindenekelõtt
a tárgyak és az elnevezések azok, amelyek körülírják mindennapi létünk különbözõ állapotát.
Az így megnevezett állapotok Madzik színházában pedig már önmagukban is metaforák: "…a
dolog egyszerûen arról szól, hogy íme itt az ember, ez itt meg az egzisztenciája, amely
reménytelenül belemerült az idõbe, s ez már nem metafora vagy hasonlat lesz, hanem a
"hogyan", mint megnevezés, mint a dolgokra való utalás, közös vonása pedig az állandóság
hiánya, az illékonyság. Jellege: a törékenység." (Krzysztof Koehler: Fuga temporis).
Az egyik interjúban ("Odra", 2000/9) Leszek Madzik azt mondja, hogy õ mindig az
élmények folyamatát próbálja megjeleníteni, mert számára ez -- par excellence színház. "Az
élmények lejegyzésének elsõ stádiumát emocionális és nem tudatos folyamatként lehet
meghatározni, amelyet aztán követ majd a logikai cselekvés, vagyis a színházi matéria megalkotása"
-- írja. "A színházban én mindig az egységet keresem, az egyetlen, a forró, mozgásban
levõ érzelmi állapotot, olyan állapotot, amelyben egy pillanatra sem szabad s nem is
lehet összpontosítani más valamire". Mindez alkalmasint az álomkép rekonstruálásához
közelíti Leszek Madzik színházának alkotói aktusát. Ha ugyanis párhuzamot keresnénk
ehhez az alkotói megközelítéshez az európai kultúra hagyományaiban, azt mondhatnánk,
hogy az izlandi sagákban elmesélt álmok narrátoraival mutat az ilyen típusú színház igen
nagy rokonságot. Ott ugyanis az embereknek vannak saját "álommondóik" -- "draummenn"-
ek és "draumkonur"-ok , s azok megjelenhetnek nõi és férfi alakban, s lehetnek jók vagy
rosszindulatúak is. "Sometimes these appear to the dreamer and offer their services. But the
surest way to obtain a dream-man or dream-woman is to ask one on the point of death to
perform this service. It is said that the bodies of dream-man decay in the soil like others, but
their eyes remain clear as if they were alive. They may give good advice". (Dream symbols
in old Islandic Literature). Eszünkbe juttatja Peer Gynt és Aze halála elõtti jelenetét, ahol Peer
itt ama bizonyos "álommondó"-ként szerepel, s az Ibsen-dráma az olvasó-nézõ fantáziájára
és asszociációira bízza e képsorok emocionális befogadását, szuggesztív hatását. "Az élet
nem emlékek láncolata. Az emlékek koegzisztens dolgokat hoznak fel a tudatunk
mélyérõl…A Scena Plastyczna által bemutatott mûvek a tények és emlékek közötti bolyongás
érzetét közvetítik számunkra" -- írta az egyik kritikus. A Scena Plastyczna elõadásainak
nincs megszokott értelemben vett drámai konfliktusa, - állítja Irena Slawinska színháztörténész
--, vagyis ez a színház lemondott a protagonista-antagonista szembenállására
épülõ cselekményszövésrõl, és minden erejét az agonra összpontosítja, amely a zene, kép,
fény és ritmus által szervezett színpadi térben folyik. Erre utal az elõadások címe is:
Születések, Utolsó vacsora, Szálak, Ikarosz, Stigma, Füvek, Nedvesség, Vándorlás, Part,
Bolyongás, Kapu, Kasszandra, Lepel.
Eizenstein a film fejlõdésének kezdeti idõszakában "cinematism"-nak nevezte a más
mûvészetekben rejlõ mindazokat a tendenciákat és jellegzetességeket, amelyek a filmmûvészet
létrejöttét és esztétikája megszületését segítették. Eizenstein az irodalomban,
építészetben, színházban vélte felfedezni "cinematism" jeleit. Késõbb viszont a filmkocka
kompozíciós elvei és montázstechnikája fejtették ki hatásukat a színpadi vizualitásra, kortárs
drámaírásra, a színészi játék "mikrodramaturgiájára". Leszek Madzik -- mûvészettörténész
végzettségû lévén -- különös érzékenységgel használja színpadi elõadásaiban a film- és fotómontázs
adta lehetõségeket, párosítva azokat konkrét színpadi tárgyias eszközökkel. Az
alapvízióból az elõadás folyamán, mint egy nagy csendéletet ábrázoló festménybõl, elõhívja
a tárgyak, alakok zenei ritmusban váltakozó formáit. Ezzel arra készteti a nézõt, hogy
képzeletben újra megtegye azt az utat, amely a konkrét tárgytól a szimbólummá válásig
vezet. Ez a színházi gyakorlat szinte természetszerûen odavezette az alkotót, hogy maga a
fényképezés egyre nagyobb teret kapjon életében. A színház világjáró útjai során (a Scena
Plastyczna több mint 80 világvárosban szerepelt eddig) nem hagyta ki az alkalmat, hogy ne
készítsen fotót az emlékezetes helyekrõl, szituációkról. Azonban egyre inkább önálló tematikai
sorozatokká állt össze az anyag. Ezek a fotók olykor mintha eredendõ tárgyi forrásaihoz
vezették volna vissza az elõadásokban életre keltett szimbólumokat. "Elérkezettnek éreztem
az idõt, hogy rögzítsem azokat a pillanatokat, amelyek hosszabb távon csak emlékezetben
maradnak. Azokat az elillanó eseményeket, amelyek látszólag ki vannak szakítva a kontextusból,
és csak számomra léteznek, abban a témakörben, amelyen éppen dolgozom, amin
gondolkodom. A fényképek a színházzal való utazások során jönnek létre. Mindig van idõm
arra, hogy fényképezzek. A tájképeket, alakokat, tárgyakat a világ legfurcsább helyein
fedezem fel. Ennek a rögzített nyoma nem válik alapelemmé az elõadásom keletkezésekor,
azonban szükségem van rá, még pedig inkább ösztönösen mintsem konkrétan. Gyakran
nem találok racionális magyarázatot arra, hogy miért is választottam éppen ezt és nem
más beállítást. Ez az én intim, nagy örömöm a kis objektívben" -- írta Madzik az Útról címmel
rendezett kiállítás apropóján.
Az utóbbi évek során több Madzik fotókiállításra is sor került. A jubileumi nagyszabású
kiállítást azonban saját galériájában rendezhette meg a mûvész az óváros egyik reneszánsz
épületében, amelyet Lublin város önkormányzata ajánlott fel a Scena Plastyczna-nak, a színház
fennállásának 30 évfordulója alkalmából állandó kiállítóteremként.
A 60-ik születésnapja alkalmából Lódzban rendeztek egy külön ünnepi programot, mely a
"60 óra Leszek Madzik mûvészetével" címet viselte. Madzik által alkotott plakátkiállítás nyilt
meg az Opus galériában, a lódzi Filmmúzeumban (ahol annak idején Andrzej Wajda Az
ígéret földje címû filmje készült) újabb Madzik fotókiállítás, valamint az egyetemen Madzik
színházának szentelt tudományos konferenciát tartottak, melynek résztvevõi megismerhették
Madzik mûvészetérõl szóló filmeket is. Mindemellett Madzik találkozott a mûvészeti
fõiskolák diákjaival, és színházi workshopokat vezetett.
Négy évvel ezelõtt Józef Szajna 80-ik jubileumát ünnepelte Lengyelország, sok városban
rendezett kiállításokkal, konferenciákkal. 2005-ben Tadeusz Kantor színháza került a
figyelem középpontjába, hiszen a mûvész munkássága egy különös konstellációba került: 90
éve született, 15 év telt el halála óta, és 30 évvel ezelõtt alkotta meg a XX. század egyik legnagyobb
színházi elõadását - A Halott osztályt.
Kantor, Szajna és Madzik a vizuális színház három különbözõ modelljét alkották meg, amelyek
jelentõsen befolyásolták a szerzõi mûvészi színház fejlõdését Európában.
Király Nina