Sztarenki Pál: Molyfingok
vissza a tartalomjegyzkhezMOLYFINGOK 2.
" Mert magamat kigúnyolom, ha kell!
--De nem kell" *
Anekdotikus-e a magyar kultúra? - Nem.
Anekdotikus-e a magyar kultúra? - Igen.
Kultúra-e a magyar? - Nem.
Kultúra-e a magyar? - Igen.
Magyar-e a kultúra? - Nem.
Magyar-e a kultúra? - Igen.
Magyar-e a magyar? - Igen.
Magyar-e a magyar? - Nem.
Kultúra-e a kultúra? - Igen.
Kultúra-e a kultúra? - Nem.
Beszélt nyelv-e a magyar? - Nem.
Beszélt magyar-e a nyelv?
Hülye-e vagy?
Mondom: nem!
Szóval megint lebuktam.
Ajvé, én is ügynök voltam.
Eddig errõl ugyan nem tudtam, nem is tudhattam…
Most éppen M.G.P. a nevem. Ha van, mint áruvédjegy…
Szem a láncban.
Persze ez is csak virtuális sírás-kacagás, kinek hogy.
A’ piacere.
De.
Hát ügynök voltam mindhalálig, kárhozottak õsapáink (…)
Röhögtünk is a Balog Úrral anno Szegeden, hogy ha minden bokorban õk figyelnek minket
meg október 23-án, akkor ugyan ki figyelhet onnan szembõl?
S ha már mi nem ( =, +, -) õket, akkor miért nem õk (=,+,-) minket, mi ez a slendriánság, de
akkor viszont és akkor tényleg, ha õk sem minket, akkor mi, miért nem õket…
netán --…
hogy akkor meg mié’ van ez az egész, tényleg, de tényleg: mi a faszért?!
Szóval repedezett az épület…
(Épület, mint a Balog meg a Sztarenki..)
Na, ne tessék itten viccelni, bogaraim… És persze ugyan már…
Szóval, hogy a faszér’ van ez?
Van ez az egész?
Hiszti-piszti-hugyé’-faszé’egyé’ szaré’!
Azé’!
Na, tessék, már megint csúnyán beszélek.
Nagyanyám ilyenkor azt kérdezte, azzal a száddal is eszel, amivel ilyen csúnya mondatokat
mondasz? S igaza volt.
Azzal.
De most bújtassam el ezt a szöveget ebbe-meg abba, miközben az egész csak arról szól,
hogy, de tényleg: basszátok már meg!
Meg a demokráciátokat!
Is!
Ha nem olvastátok el jól és pontosan Esterházy tanár úr könyvét, könyveit, akkor
tényleg basszátok az anyátok…
+ hajrá fradi!...
meg tényleg …
mi a picsáért modoroskodunk itt kelet-közép-európai faszkalapok olyanokról, akik már
régen kimásztak a kádból? Vagy lefolytak.
Kelet-européerek….
(Most, hogy utána gondolok, ezt a könyvemet is ellopták: Bojtár úr írta, tõle loptam az
idézetet… Kérem vissza a könyvet!)
S ha már idézet.
Ancsel Évának van egy (persze) csuda szép gondolata, írása, s mi több, éthosza az emberrõl.
Elõre is elnézést kérek az örökösöktõl, de most emlékezetbol fogalmazok Ancsel Évától,
ettõl az igazán okos, szép, igazi humanistától!
Íme:
Harangot önteni úgy kell, ahogy Borisz, dehogy is Borisz, ahogy Boriszka öntött az Andrej
Rubljov címû filmben. A harangöntéshez ugyanis különös tudomány kell -- nem könnyû
mesterség.
Elõször is meg kell találni a megfelelõ agyagot, s ez akár évekig is eltarthat.
S ha már megtaláltuk, vagy megtalálni véltük a megfelelõ agyagot, akkor formába kell önteni,
ki kell égetni.
És ez iszonyatos munka!
Mert a harangöntés közben káros a gõz, megég a kéz és a szív, sérül az ember, aki a harangot önti.
Ilyenkor nem szabad leállni, és a harangöntõnek arra kell ösztökélnie a társait, hogy dolgozzanak
tovább! Mert a harangnak el kell készülnie!
Áldozatok árán is!
Ezért amikor ráfröccsen az izzó anyag a munkásra, s az nem akar tovább dolgozni, akkor
igen is rá kell förmedni, üvölteni, ha kell, hogy dolgozzon tovább!
Mert a harangnak el kell készülnie!
Áldozatok árán is!
S amikor elkészült a harang és megszólal, mert a harang mindig csak akkor készül el, ha
megszólal, és mindenki éljenez, ujjong, sír a harang hangjától -- akkor a készítõknek csendben
kell maradniuk.
Végtelen csendben.
Hiszen a harang nem nekik készült, hanem a többieknek, akik a harang hangját hallgatják.
Hogy egyébként mire hív a már elkészült harang, az már a kezelõtõl függ!
Mikor a barátomnak felolvastam ezen (poszt-kommenista) szöveget, elsírta magát.
Nem is.
Egyszerûen csak sírni kezdett.
Most ti jöttök --
Kacagó hiénák.
Egyébként meg: olvassatok Ancsel Évát!
* Idézet egy színésztõl, talán Nyíregyházáról….
sztarenki-luzsnyánszki-bozgor-skulecz pál
MOLYFINGOK 3.
(A még kér a nép, illetve a Fel! Háborodunk! - sorozatból.)
-- anno…--
1. -- Megkér a postás,
hogy vegyem át a szomszéd néni nyugdíját.
Átveszem.
18.500 Ft.
2. --Utána elmegyek szinkronizálni,
ahol valami rémségesen ostoba filmben
--Mi lesz, harcos-baszós-partraszállós-kommandós-röhögséges? - ,
kell blamálni magam
hat órán keresztül.
Uszkve annyi, az egész élet,
hogy valami ronda buzi- tanyára kiszabadul nyolc szentimentális figura és hosszasan csorgott
a nyáluk
intellektuálisan, szép,
szûrt fényekkel operálva…
Kaptam érte 17.000 Ft.-ot.
3. -- Sugalmazom, hogy kérjük fel Holl Istvánt
egy szép és igazi muvészi feladatra
Székely Orsolya filmjében, melyben egy angyalt,
egy furcsa, megfogalmazhatatlan lényt kellene megformálni,
amire szerintem ma Magyarországon csak õ lenne alkalmas.
Mûvészete, élete, sorsa nemcsak predesztinálja erre a szerepre, de hívja is.
Telefonon keresztül már meg is egyezek vele,
lenne kedve a munkához,
tetszik neki a forgatókönyv,
szereti a szöveget,
izgatja a feladat.
Bár már nehezen mozdul ki magányából, teszi hozzá.
Aztán, amikor kiderül,
mennyire megalázó lenne a számára felajánlott tiszteletdíj
/mily szép és elõkelõ kifejezés lehetett ez valamikor…/
tisztelet /!/ díj/!/, -
nem alamizsna,
nem a maradék étel megalázó elfogadása…/,
szóval amikor kiderült,
milyen szinten hajlandóak gondolkodni
financiálisan az õ mûvészetében, létezésében,
életében,
sorsában,
hitelében,
mindabban,
mely az eljátszandó szerep fontosságát és
Holl színészi nagyságát feltételezné,
udvariasan megköszöni a lehetoséget,
de nem kér belole.
Igaza van.
4. --Felkérnek a Duna Televízióból,
hogy mondjak el a kamerába legalább 15 verset,
de csak harmincezer forintot tudnak fizetni érte.
Nem vállalom.
Nem is a megalázó pénz miatt,
a pénz sohasem lehet megalázó ma már.
Hanem a versek értéke miatt.
Azt gondolom,
jó helyen vannak azok a versek
a helyükön,
a könyvben,
a papíron.
Nem kell onnan kipiszkálni õket minden áron.
És fasza legénynek gondolom magam.
De hát:
5. -- Holnap át fogom adni a néninek a nyugdíját…
sztarenki pál