Babinszki Krisztina: Harmónia
Diplomadolgozat
Szellemkép Szabadiskola 2011.
Konzulens: Kása Béla
Harmónia: összhang, összhatás, egybeilleszkedés.
ELÕLJÁRÓBAN
Már XIX. sz. elsõ felében a fotográfia kialakulásakor kezdett elterjedni az a gondolkodásmód miszerint a világ potenciális fényképek sokasága. Ez a felfogás a technika fejlõdésével mind inkább felerõsödött, a fényképezés a kezdetektõl fogva a lehetõ legtöbb téma bekebelezésére törekedett. Míg a kialakuláskor a fotográfiát a festõi képek megjelenítésére, megörökítésére használták, késõbb az idõ múlásával fokozatosan fordult ez a látásmód, méghozzá az olyan témák felé, amelyek korábban semmiképpen nem válhattak volna a fotó témájává, ahogy errõl Susan Sontag is részletesen írt1. Már nem a szépség és a harmónia a lényeges, a keresendõ, hanem ezek ellentéte, s ez a fotózási módokban és témákban is testet ölt. Én még is a harmóniát választottam diplomamunkám témájának, melynek igen egyszerû oka van, a lírai én, vagyis az érzelmeim, a gondolataim kifejezése volt a célom az ember és a természet kapcsolatáról. Egy kapcsolat, melynek egyik fontos alappillére az összhang.
ÚTMUTATÁS
A kreatív emberábrázolás és a természet ötvözete fejezi ki a legjobban azt a harmóniát, ami bennem él. Az ember és a természet összemosódik és egy számomra megnyugtató, természetes rend alakul ki. Ennek a rendnek a megteremtésében számos, általam nagyra becsült fotómûvész a segítségemre volt, akiknek a képei útmutatásul szolgáltak. Kása Béla, Korniss Péter vagy éppen Sebstiao Salgado képeit azért is kedvelem nagyon, mert hiszek abban, hogy a portré megmutatja a fotográfust, fotóikon a lefényképezett személyek az emberi nagyság emlékmûveként jelennek meg. Véleményem szerint az a rengeteg érzelem, amit nekik sikerült megörökíteni a képeiken az csak egy õszinte kötõdésnek lehet a végeredménye, mint ahogy Kása Béla is vallja, az agyban, a lélekben és a szívben történik meg az expozíció2. Ilyen õszinte kötõdés látható Kudász Gábor Arion fotóin is. Fotográfiáinak festõisége és harmonikus kompozíciója egyértelmû jelei a természethez fûzõdõ szoros kapcsolatáról, azonban tökéletes tájképfestészetében felfedezhetõek a rideg valóság elemei, az ember térhódítása a természetben. Ez figyelhetõ meg a Szemétunió címû sorozatában is 1-3 melléklet, amely segített utat teremteni az ember és a természet rendjében.
Ezen gondolatok, képek hatására az én fotográfiai látásmódomban is kialakult vagy inkább felerõsödött a kötõdés immár nem csak emberek, hanem a természet iránt is és megszülettek az expozíciók képek formájában. Az alkotói folyamat során fontos szempont volt számomra, hogy - bár portré képekrõl van szó - a figyelem központjában ne feltétlenül az ember álljon, hanem azonos hangsúlyt kapva jelenjen meg a természet is, a szemlélõ számára ne alakuljanak ki szintek ember és természet között, hanem érezhetõ legyen az egyensúly az általam sokat ismételt harmónia. Itt kell megemlítenem még Arnold Newman nevét, akinek a nagyszerû, csiszolt kompozíciójú portréi, szintén hozzásegítettek ahhoz, hogy „kiexponálhassam” magamból a bennem már jól megfogalmazódott fotókat. Egyik személyes kedvencem tõle az 1974-ben Diana Vreeland-rõl készített portréja. Az írónõ a képen teljesen beleolvad környezetébe, a nappali fal tapétájának, a szófa kárpitjának valamint ruhájának csíkjai szintézist alkotva egy harmonikus képi világot ábrázolnak. A képen megjelenõ személy bár összeolvad környezetével, de az alak feje mögött lévõ világos képnek köszönhetõen még is oda vonzza a szemlélõ tekintetét Vreeland-re 4 melléklet.
HARMÓNIA
A természet és az ember közötti hatalmi viszonyok az évszázadok során jelentõsen megváltoztak és ma azt tapasztaljuk, hogy az emberiség fejlõdése szinte egyet jelent a természet kizsákmányolásával. Az egyensúly felborult, a természet szinte kiszorult természetes környezetébõl, a civilizáció egyre nagyobb teret szakít magának fenntarthatósága érdekében. Azonban az ember alapvetõ igénye, hogy „kiszabaduljon” a természetbe, szüksége van arra, hogy feltöltõdjön a nap sugaraitól, érezze a növények és a föld illatát, ezért a térhódítás és pusztítás ellenére törekszik környezete harmonikus kialakítására, az általa nyújtott békére.
Stenczer Sári kurátor gondolatmenetébõl is ez derül ki3 „nap mint nap szükségét érezzük, hogy valós, vagy mesterséges tájképekkel vegyük körbe vizuálisan fontos tereinket. Igényt tartunk arra, hogy mind a szûkebb és mind a tágabb értelemben vett természetet elõhívjuk, reprezentálva lássuk urbánus környezetünkben. Mindez persze a hagyományos képi megjelenítés mellett számos más módon is lehetséges: cserepes növények nevelgetésével vagy mûvirágok elhelyezésével, naplementés képernyõvédõkkel vagy csicsergõ dallamú mobiltelefonnal.”
KÉPI ÁBRÁZOLÁS
Ezt az egyén és a természet közötti kapcsolatot jelenítem meg képeimen, mely vizuális ábrázolásához a hosszú expozíció, az árnyék, a tükrözõdés nyújtotta egybeolvadás mind megfelelõ eszköznek tûnt. A modell a hosszú záridõ alkalmazásának köszönhetõen a környezetével szimbiózist alkotva jelenik meg a képen, csak úgy, mint a tükrözõdésnél ahol szinte eggyé olvad a természet az alannyal; a falevelek, ágak nem csak az egyén környezetén, de az arcán, a bõrén is visszaköszönnek, egy nagyon egységes képet alkotva. Ilyen egységesség figyelhetõ meg az árnyékok játékánál is, a „képelemek” között szinte nincs is különbség csak körvonalaik rajza az, ami sejtetni engedi õket, összeolvadnak és harmóniát alkotnak, mint a röppenõ hajszálak melyek a szélfútta falevelek mozgásával hasonulnak.
Számomra kiemelt szerephez jut sorozatomban az önarcképem, bár a külsõ szemlélõ számára nem egyértelmû, hogy maga az alkotó is jelen van, de fontosnak tartottam, hogy én is részese legyek ennek az egésznek, hiszen ez a munka rólam szól az én gondolataimról és érzéseimrõl a harmóniát illetõen. Szerettem volna én is beleolvadni a kapcsolatokba, a nyugalomba, a rendbe. Itt nem a megjelenített emberek arckifejezése volt a cél, nem egy jól „elkapott” tekintet ábrázolása, hanem a természethez való viszonyulásuk a fõszereplõ, milyen formában alkot harmóniát ember és „természete”.
A fekete-fehér képi ábrázolás célja a „színtelenség” nyújtotta további egybeilleszkedés felerõsítése, a tavasz élénkzöldje ne vonja el a szemlélõ tekintetét, az ábrázolni kívánt összhatásról. Ezt szem elõtt tartva törekedtem az egyensúly elérésére egy vizuális élmény születésére.
VÉGÉRE
Az alkotói folyamat során született képek közül egyértelmûen kiváltak olyan fotók melyek kapcsolatot teremtve, további sorozat, sorozatok születését indították el bennem. Tehát ennek a témának a vizuális ábrázolása nem fejezõdik be számomra más aspektusból történõ vizsgálata utat nyit további érzések felszabadításának.
Azonosulni tudok Rudolf Arnheim mûvészetpszichológus véleményével miszerint, korunkban azért olyan ingatag a mûvészet, mert túl sokat gondolkodunk és beszélünk róla. Ezen gondolatmenetet követve nem is fejtegetném tovább a fotóim mondanivalóját, „születéseinek” miértjét, inkább beszéljenek helyettem a képeim.
Irodalom
1. Susan Sontag: A fényképezésrõl, Európa Könyvkiadó, 1999.
2. Folkmagazin XI. évfolyam, 6. szám
3. Stenczer Sári: Disharmonia Mundi
4. Willfried Baatz: Fotográfia, Kossuth Könyvkiadó, 2003.
5. Mai Magyar Fotómûvészet, No. 6, Kudász Gábor Arion, Ráday Galéria és Kiadó Kft., 2010
6. Rudolf Arnheim: A vizuális élmény, Aldus Kiadó, 2004.
7. Korniss Péter: Kötõdés, Helikon Kiadó Kft., 2008
8. http://www.kasabela.com/
9. http://www.masters-of-photography.com/S/salgado/salgado.html
10. http://www.arionkudasz.com/
11. http://www.arnoldnewmanarchive.com/
Melléklet
1 melléklet
2 melléklet
3 melléklet
4 melléklet