Kanyó Tibor - vissza az kiállításhoz


KANYÓ TIBOR

SZELLEMKÉP SZABADISKOLA

SZINGLISÉG
- avagy –
a modern skarlátbetű

ESSZÉ

2007. június

ELŐSZÓ

Diplomamunkám témaválasztása

„a szingli jelenség”.

Átolvastam sok, e témában már megjelent konkrét cikket, adatot, leírást.
Az olvasottak után is igyekeztem szubjektív maradni, saját véleményt és látásmódot tükrözni az esszémben a kérdéskörrel kapcsolatban.

Célom, hogy mind az alábbiakban leírtakkal, mind a szervesen hozzá kapcsolódó, általam készített és előhívott fényképekben megjelenő koncepcióval, az olvasó számára egy új, eredeti és sajátságos nézőpontból bemutatnom, ezt a nyugati világban egyre jobban terjedő életstílust.

Tekintve az eddigi számtalan sok publikációt a témában, nehéz dolgom van, ha újat szeretnék mondani.
De remélem, vizsgamunkám végére érve mindenki úgy érezheti majd;
Sikerült!

Mindehhez kellemes kikapcsolódást kívánok a következő percekben:
Kanyó Tibor

BEVEZETŐ

„Megiszod a kávédat, én a teámat.
Ülünk, és hidegnek tettetjük magunkat. Gondolkodunk, mi lenne, ha...
…Kíváncsian várom, maradsz-e? Maradsz? Maradsz?
Vagy udvariasan jó éjt kívánsz… (…).
Egymáshoz értünk, túlságosan egymáshoz.
Hosszú, hosszú ideje vártam ezt a pillanatot, remegni kezdek, a hideg ráz, elbizonytalanodom. Én erre a pillanatra vártam. De vajon te is erre vártál? Törd át a jeget! Vetkőztesd le a lelkedet! Ölelj magadhoz! (…). És én szeretném tudni, hogy maradsz-e? Maradsz-e velem? Maradsz-e nekem?
Vagy udvariasan jó éjt kívánsz...”

- részlet egy magyar szingli
    internetes naplójából -


Hogy valamilyen alapvéleményt tudjanak formálni, első lépésként szükségszerűen meg kell fogalmaznom magának a „szingli” szónak a jelentését.

„Szingli – egyedülálló nő vagy férfi, aki tudatosan úgy alakítja az életét, hogy abba huzamosan nem fér bele se társ, se család. Jellemzően városi (a szinglik száma elsősorban a nagyvárosokban emelkedik, ott, ahol kevésbé érezhető a tradíciók hatása, ahol a leggyorsabban változnak az emberi kapcsolatok), képzett, jó anyagi helyzetben lévő, fogyasztásorientált, húszas-harmincas-negyvenes éveikben járó emberek, akik csak alkalmi kapcsolatokat tartanak fenn. Ez az életvitel elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában vált egy réteg esetében mintaértékűvé.
De ennek az életformának a jegyeit viselhetik olyanok is, akik éppen ellenkezőleg: anyagi, lakhatási, ismerkedési lehetőségek hiányában nem tudnak tartós párkapcsolatot kialakítani, illetve családot alapítani. Esetükben tehát nem tudatos választásról, hanem a kö-rülmények kényszerítő erejéről van szó.
A 20. század második felében vált a single egyes, egyetlen, egyedüli, egyszeri, egyszerű, szimpla, egyszemélyes, magában álló, szóló, egyedülálló, nőtlen, hajadon alapjelentésű angol szó ennek az életformának a megnevezésére szolgáló szakkifejezéssé, s így ke-rülhetett át szingli alakban a magyar nyelvbe is.”

Rögtön felmerül hát a kérdés;
Önként választott vagy kényszerű életforma a szingliké?

A SZINGLI

Egymástól eltérően látják helyzetüket az egyedül élő fiatal, karrierre vágyó nők, ráadásul egészen másképp vélekednek róluk a férfiak is.
Utóbbiak némelyikét taszítja a szingli nő önállósága, határozottsága és keménysége, amely az egyedüllét elengedhetetlen velejárója.
Pedig még a legkarakánabb egyedül élő nő is szenved időnként a magánytól, s attól tart, az idő múlásával egyre kevesebb eséllyel találja meg párját.
De a lehetséges jelöltek közül általában rendre egyik sem felel meg nekik.


Miért?? Mondhatjuk e;
a szinglik magasra tették a mércét??

A gyakorlat azt mutatja, sok esetben a partnerjelöltek alkalmatlansága csak üres kifogás, a szingli a saját megszokott életét, ha úgy tetszik, önállóságát, gondosan ápolt egóját félti. Ha a közeledés veszélyét érzi, azonnal visszavonul. Gyakran egy idő után már alkalmi kapcsolatokat sem létesít, ha mégis közbejön valami, akkor arról gyorsan „lebeszéli” magát, mert a partner nem felel meg a folyamatosan változó férj imázsnak. Csakhogy ez egy csapda, és kapuja egyszer bezárul.
Különös, hogy miközben több a 20-as, 30-as éveiben járó, jól képzett, nőtlen férfi, mint a hasonló adottságú hajadon, mire betöltik a harmincötöt-negyvenet, több lány marad pártában, mint ahány agglegény. A nők pedig az évek múlásával egyre nehezebben találják meg párjukat, rohamosan csökken a férfiak iránti bizalmuk is.
A harminc év feletti szingli nő nem egyszerű eset, különösen akkor, ha ábrándosan bízik a nagy „Ő” eljövetelében.
Mindezek miatt, a szingliséget, mint jelenség, inkább a nők oldaláról boncolgatom.

Bridget Jones színre lépése óta a szingli fogalma beépült a köztudatba. Helen Fielding, a könyv írónője próbált először leszámolni a szinglikről elterjedt fő jellemzővel; nevezetesen, hogy a szingli nő tudatosan él párkapcsolat nélkül. Műfajteremtő regényének főhőse egy harmincas éveiben járó, kicsit duci lány, aki esténkét a tévét kapcsolgatja, iszik, cigizik, és meg van győződve arról, hogy a szerelem mindenkinek összejön, csak neki nem.
Bridget Jonest inkább látjuk egyfajta áldozatnak, semmint az önmagára s a szingliségére büszke emancipált nőnek.

Hol hát az igazság??

A szingliség mára felkapott téma lett a tudományos elemzésektől a kocsmai vitáig. Az életformáról mindenkinek van saját véleménye.

A tengerentúlon elsősorban az egyedülálló, karrierépítő nőkre használják a frázist, akik jól keresnek, kondi terembe járnak, és sokszor megelégszenek azzal, hogy például egy kutyával osztják meg az életüket.

De ez a modell nem igazán alkalmazható a magyar környezetben, a hazai szingli ugyanis nincs valami kényelmes helyzetben: egzisztenciális gondjai vannak, képtelen a kompromisszumokra, és észrevehetetlen városlakó. Általában súlyos lelki, önismereti problémákkal küzd. Sokszor frusztrált, nem igazán tud feloldódni, s bár sok barátja van, születésnapját, névnapját gyakran magányosan tölti.
A nagy kérdés, ami miatt az érdeklődés középpontjába kerültek, hogy nem tudni; mi lesz velük?
Maradnak-e egyedül, vagy eljön az idő, amikor férjhez mennek, és családanyák lesznek?

Külföldön a szinglik általában magasan képzettek, jól menő vállalkozók, netán nagy vagyont felhalmozott vezető nők. A kifejezés gyakran magában hordja üzenetét: ne is próbálkozzatok, az én időmbe nem férnek bele az ismerkedéssel, udvarlással kapcsolatos fölös és unalmas időtöltések!

S hogy milyen a magyar szingli? Nem feltétlenül elvált, legtöbbször nincs gyereke, sok esetben volt már néhány partnerkapcsolata, ám ezek általában kiüresedtek, elmúltak. Többségük nem megrögzött szingli, szívesen mondana le erről a státusról egy ígéretes, jó kapcsolat miatt.
Maga a kifejezés is átmeneti, „éppen most”-ot jelöl, felhívó jelentéstöbblettel: most gyere, mert nem sokáig leszek ebben az elérhető állapotban!

ÖSSZEGZÉS

A minap megkérdeztem egy harminc körüli lány ismerősömtől; hogy ő szingli?
Legnagyobb megdöbbenésemre először rácsodálkozott, majd kikérte magának a szó használatát önmagával kapcsolatban.
Szerinte azért, mert egyedül él, harmincas, gyerektelen, vezető pozícióban lévő független nő, aki aránylag sok időt és pénzt áldoz olyan „hobbikra” (szolárium, kondi terem, kozmetikus, rendszeres shoppingolás), melyeknek csak ő látja hasznát, még nem szingli!
„Ne varrd rám ezt a skarlát betűt!”

Ekkor ért tetten a felismerés;
maguk a szinglik a legritkább esetben szeretik, ha besorolják őket ebbe a skatulyába! 

A szingli szó önmagukkal való összekapcsolása számukra együtt jár a pejoratív felhanggal, már-már riasztó hatással bír, s nem utolsó sorban, a szóban rejlő kategorizálás azt bántja meg bennük, amit foggal-körömmel védenek, építenek, s féltenek: Az Egót.


A KÉPEK


A vizsgafotóim témaválasztásánál az ön- és céltudatos, a sztereotípiáknak és a jelenlegi trendnek megfelelő hazai szinglikép vizuális megfogalmazására törekedtem.

A témaválasztásból adódóan szerettem volna, ha a képeim a lehető legrealisztikusabban adják vissza a lány magánéletének pillanatait, ezért a fotózást megelőzően alaposan elbeszélgettünk.

Modellem a való életben határozott és csinos fiatal nő, bár nem klasszikus „szingli”.
A beszélgetés végére számomra egyértelműnek tűnt, hogy sok, szinglinek besorolt normális gondolkodású egyedülálló fiatal nő, ugyan szívesen veszi a figyelmet és az érdeklődést, be és elfogad az erősebb nemtől, mégis csak annyit és annyira, amennyi még nem veszélyezteti a szuverenitását, s nem kavarja meg a függetlenségre alapozott hétköznapjai ritmusát.

A beállításoknál lefoglaltam a modellt, tevékenysége az adott pillanaton belül egy történetbe helyezi őt.
A képeken belül a legkülönbözőbb helyeken megjelenő férfitorzó egyfajta követő, alárendelt pozíció, a lánynak a saját territóriumán belül nem oszt és nem szoroz a férfi lelkes, már-már tolakodó segítsége, közönnyel és magával ragadó természetességgel fogadja az „udvarlást”.

A képekben megjelenő koncepció tudatos volt. Nézve a képeket igyekeztem bennük megcsillantani a reményt:
Hogy a férfi kitartó háttérmunkálkodása folytán a lány talán egy nap….
… visszamosolyog a férfira!




A TECHNIKA

 Diplomamunkám képanyagát 24x36 mm-es Ilford  HP5-ös filmre fényképeztem, egy Canon EOS 5-ös géppel. Manuális üzemmódban 28-70-es vario objektívvel. A lakás szűkre szabott folyosója, viszonylag keskeny konyhája sajnos nem tette lehetővé nagyobb gyújtótávolság használatát.
 A képek kidolgozásánál figyelembe vettem, hogy már korábban kialakult véleményem szerint a hideg tónus nem előnyös az emberábrázolás terén. Anyagválasztásom ennek megfelelően történt. Az Ilford  Multigrade FB  MGM.1K papír és a hozzá tartozó Ilford Harman Warmtone hívó kiváló párosításnak bizonyult. A régies hatást nyújtó meleg barna színvilágot azonban nem szerettem volna ötvözni az inkább időszerű témával, így azt, a hívás idejének megnyújtásával és a végső mosás alacsony hőmérsékletével lényegesen mérsékeltem.

 Köszönhetően a változtatható gradációjú papírnak és a színes fejes  Magnifax 4-es gépnek, elkülönülten tudtam dolgozni a tónusosra megfényképezett alap képpel és a másik negatívról „beleollózott” kemény képpel. A szándékos magas kontraszttal megjelenített férfi torzó így egyértelműen kívülállóként tekint a lányra (esetleg a szemlélőre) a számítógép monitorjából, az erkélyajtóból, vagy a fürdőszobaajtóból… E képi világ megjelenítésére nagy hatást gyakorolt Ralph Gibson „Alvajáró”.című sorozata, ahol egy-egy testrész fénycsóvába öltözve szellemszerűen tűnik fel a képeken.
 Az ilyes fajta szürrealista képi megjelenítés analóg ötvözése egy modern kori problémával, igen  izgalmas feladatnak ígérkezett. Különösképp egy olyan korban, ahol a digitális technika korlátlan szabad kezet ad az alkotni vágyó embereknek.
Van azonban az analóg világnak egy nagyon fontos tulajdonsága, nagy értéke:
nem létezik a „visszavonás” parancs.


NÉVJEGY

KANYÓ TIBOR
SZELLEMKÉP SZABADISKOLA

+36 30 347 8146
kanyotibor@gmail.com

Budapest
2007. június 14.



vissza az kiállításhoz

Kanyó TiborKanyó TiborKanyó TiborKanyó TiborKanyó Tibor

Szellemkép 1999-2008 - Minden jog fenntartva - Készítette: Highlight Design Studio - Szellemkép