Csõsz Géza - vissza az killtshoz

A XXI. század Don Quijotéi

A cianotípia, mint fotómûvészeti alternatíva

Készítette: Csõsz Géza
Budapest, 2008. tavasz

Tartalomjegyzék

A XXI. század Don Quijotéi   
Bevezetés   
A cianotípia – egy tradicionális fotótechnikai eljárás   
A cianotípia felfedézése   
A cianotípia kémiai alapjai   
Ferri-ammónium-citrát   
Kálium-hexaciano-ferrát(III)   
Kálium-hexaciano-ferrát(II)   
A készítés módja    
A cianotípia képviselõi   
Cianotípia a XX-XXI. században
Melléklet
Irodalomjegyzék


Bevezetés
Dolgozatomban bevezetem az olvasót a cianotípia fotóeljárás, történeti, kémiai alapjaiba, rávilágítok mai napig tartó hatására, mûvészeti jelentõségére. Részletesen tárgyalom az eljárás alapját szolgáló vasvegyületek átalakulását, melynek ismeretében könnyen megérthetõ, hogy hogyan alakul ki kép az emulzióval ellátott papíron, vagy más hordozófelületen.
Az oldat elkészítésének receptjével bárkinek könnyen hozzáférhetõvé válik az elõzõ fejezetben tárgyalt fotókémiai reakció, melyet a fotótörténet során sokan használtak mûvészeti, tudományos, sokszorosítási és más célra is. Bemutatom a cianotípia néhány jeles magyar és külföldi képviselõjét a 19. századtól napjainkig.
Végezetül leírom, hogyan készítettem diplomamunkám képeit, valamint elmondom, mi köze Don Quijotenak a cianotípiához.
 
A cianotípia – egy tradicionális fotótechnikai eljárás

A cianotípia felfedézése
Johann Wolfgang Döbereiner már 1831-ben felfedezte a vasoxidok fényérzékenységét, és nyilvánosságra hozta ennek a fotókémiai reakciónak az elméleti alapjait, amely a késõbbi cianotípia eljárás felfedezéséhez nyújtott fontos ismereteket. A cianotípia tradicionális kontaktmásoló módszert alkalmaz.
1842. június 15-én publikálta az eljárást az angol csillagász Sir John Frederick William Herschel (1792-1871) a Philosophical Transactions of the Royal Societyben „On the Action of the Rays of the solar Spectrum on Vegetable Colours, and on some new Photographic Processes” címmel, melynek egy részét 16-án olvasták fel a társaság elõtt. Nyomtatásban csak szeptembertõl volt olvasható. A cianotípia „cyanotype” elnevezést Herschell 1842. augusztus 16. óta használja, mint pozitív fotóeljárási módot. 1844-ben Robert Hunt (1807-1887) kutató és publicista tökéletesítette a cianotípiát és „Chromo-Cyanotype”-nak nevezte el, melyet a „Researches on Light” írásában hozott nyilvánosságra.
Az eljárást a XIX. század második felétõl az iparban is használják mind a mai napig.


A cianotípia kémiai alapjai

Ferri-ammónium-citrát

Egyéb elnevezés: vas-ammónium-citrát, mely a háromértékû citromsav vegyes sója. Ez nem stöchinometrikus összetételû vegyület, az Fe(NH4)C6H5O* közelítõ képlettel írható le, változó mennyiségû kristályvizet tartalmaz. Vízben jól, etanolban alig oldódik. A levegõ nedvessége és fény hatására elbomlik. Oldata nem tartós, csapadék kiválása közben elbomlik. Barna és zöld változatban fordul elõ, fotográfiai felhasználásra a zöldet ajánlják. A kereskedelemben kapható anyagot a következõ kategóriákba sorolják: vörösbarna színû - 16,5-22,5 % Fe tartalom, barna - 14,5 % Fe, vérvörös - 28 % Fe, zöld - 12,85-16 % Fe tartalom. A ferri-ammónium-citrát a cianotípia fõ komponense a kálium-hexaciano-ferrát mellett. A vegyületben levõ Fe3+-ion redukálódik a fény UV hatására Fe2+-ionná, és ez alkotja a kék csapadékot.

3Fe2+ + 2[Fe(CN)6]3-= Fe3[Fe(CN)6]2

(Turnbull- kék)
A fõreakció mellett azonban egy redoxi-reakció is végbemegy:

Fe2+ + [Fe(CN)6]3 - <==>  Fe3+ + [Fe(CN)6]4 -

és a hexaciano-ferrát(II)-ionok a vas(III)-ionokkal szintén csapadékot adnak (berlini-kék).

Tehát, általában a két csapadék keveréke képzõdik. A mellékreakció a Fe -ionokat komplexbe vivõ fluorid-ionok hozzáadásával zárható ki. Ennek a vegyületnek valószínûleg még az a szerepe, hogy a fényelnyelés a fotográfia szempontjából megfelelõ hullámhossz-tartományban történjék és az érzékenység is kielégítõ legyen. Használják még fotópapírok kékre színezéséhez is.

Kálium-hexaciano-ferrát(III)

Egyéb elnevezések: vörösvérlúgsó, kálium-ferricianid K3[Fe(CN)6], M: 329,24, vörös kristályos anyag. Oldhatóság: vízben 334, 77,5100 , etanolban nem oldódik. Fény hatására bomlik, a kristályok megsárgulnak, a vegyület sárgavérlúgsóvá alakul (kálium-ferrocianid, K4[Fe(CN)6]*3H2O). Sárgászöld színû oldata is fényérzékeny, bomlásakor vas(III)-hidroxid (Fe(OH)3) keletkezik, ezért mind a szilárd anyagot, mind oldatát barna üvegben kell tárolni. Erõs oxidálószer, oxidálás közben az Fe3+ -ionok Fe2+ -ionokká redukálódnak. Ha oldatához Fe2+-ionokat tartalmazó oldatot adunk, akkor kék csapadék kiválását figyelhetjük meg. Ez a Turnbull-kék (Fe3[Fe(CN)6]2), ami valójában a lezajló redoxi-folyamatok miatt azonos a berlini-kéknek nevezett csapadékkal. Ezen a reakción alapul a cianotípia készítése, amelynek a kálium-hexaciano-ferrát egyik fõ komponense: a ferri-ammónium-citrát és vörösvérlúgsó oldatának keveréke fény hatására redukálódik és a keletkezett ferro-ionok (Fe ) a vörösvérlúgsóval Turnbull-kék csapadékot adnak. A csapadékképzési reakció igen érzékeny. A fémezüstöt komplex só alakjában oldja tioszulfát-ionok jelenlétében, ezért a fotográfiában az úgynevezett Farmer-gyengítõben, illetve színes kidolgozásnál a halványítóban is alkalmazzák. Az elsõ lépés egy redoxi-folyamat, melynek során a fém ezüst Ag+ -ionná oxidálódik, majd ez oldódik komplex alakban:

4[Fe(CN)6]3- + 4Ag   ------> Ag4[Fe(CN)6]2   +  3[Fe(CN)6]4 -

Ag4[Fe(CN)6]2   +  8S2O3  ------> 4[Ag(S2O3)2]3 -   +  [Fe(CN)6]4 -

Használják még kék színezõkben is. Magas hõmérsékleten vagy erõs sav hatására bomlik hidrogén-cianid gáz képzõdése közben, ami igen erõsen mérgezõ. Szájon át a gyomorba kerülve, a gyomorsav hatására ez utóbbi reakció játszódik le, emiatt a vegyület is mérgezõ hatású.

Kálium-hexaciano-ferrát(II)

Egyéb elnevezések: kálium-ferrocianid, sárgavérlúgsó.

K4[Fe(CN)6]*3H2O, M: 422,39, sárga kristályos anyag. Oldhatóság: vízben 27,812, 90,636, nem oldódik etanolban. Vizes oldatából fény hatására vas(III)-hidroxid válik ki. Fe3+-ionokkal berlini-kék csapadékot ad:

4Fe3+UV+ 3[Fe(CN)6]4 -  ------> Fe4[Fe(CN)6]3

Ezt a csapadékot az oxálsav oldja, ellentétben a turnbull-kékkel, ill. fluorid-ionok jelenlétében nem válik le. Szennyezõdésként megjelenhet a turnbull-kék mellett, ami fátyolként jelentkezhet a cianotípiánál.

A készítés módja   

Számos leírást ismerünk, íme egy jól mûködõ, általam is rendszeresen használt recept.
Két oldatot készítünk, az egyik 9 g vörösvérlúgsó 100 ccm desztillált vízben oldva. A másik 25 g ferriamoniumcitrát 100 ccm desztillált vízben oldva. Hûtõszekrényben külön-külön hosszú ideig eltartható a két oldat. A két oldatot leszûrjük, majd sötétebb helyen összeöntjük, leszûrjük, s egy óráig állni hagyjuk. Az így képzõdött fényérzékeny oldatot lúgmentes papírra, selyemre, fára, stb., széles ecsettel egyenletesen felkenjük, majd megszárítjuk. Mindezen mûveletek elsötétített helységben, egy 40 wattos normál égõ fényénél végezhetõek. Az érzékenyített papír zöldessárga színû, s száraz, sötét helyen hetekig tárolható. Másolókeretben, napfényen vagy UV fényben exponáljuk, célszerû túlmásolni, amit idõnként ellenõrizhetünk. A megvilágított részek szürkéskékre változnak. Az elkészült képet folyóvízben mossuk mindaddig, míg sárga levet enged. Ekkor a fényérte helyeken keletkezett turnbullkék vízoldhatatlan, míg a fény nem érte helyekrõl a nem reagált vörösvérlúgsó és ferriammóniumcitrát kioldódik. Az árnyalatok elmélyítésére 1:20 hígítású sósavban néhány másodpercig áztathatjuk, leöblítjük, majd szárítjuk.
Ha a képeket ragyogóvá szeretnénk tenni használhatunk 20%-os ammoniumdicromát oldatot.
Lúgos közegben a kép eltûnik, de kénsav vagy sósav oldatban ismét láthatóvá varázsolhatjuk.

A cianotípia képviselõi

Szeretnék néhány cianotípia-technológiát használó fotográfust bemutatni. Természetesen, más fotóeljárást is használtak, ahogyan a mai kortárs mûvészek is: a hatáshoz választanak a fotótörténeti eljárások színes palettájáról. A mellékletben bemutatok egyet-egyet az itt felsorolt alkotók képeibõl.

Sir Johns Herschelt, az eljárás kidolgozóját már az elõbbiekben bemutattam.

Anna Atkins (1799-1871) angol botanikusnõ, fotográfusnõ a világon elõször jelentetett meg fotógráfiákkal illusztrált könyvet.
Atkins apja Sir John Herschel barátja volt, és a 1842-ben ismertetett eljárást használta botanikai nyomatok készítésre. Elsõ könyve British Algae: Cyanotype Impressions címmel 1843-ban, saját kiadásban jelent meg közel 400 képpel, melyeket barátainak, kutatóknak és többek között William Henry Fox Talbotnak is elküldött. Az albumban brit algák negatív lenyomatai (fotogrammok) láthatók. Cyanotypes of British and Foreign Flowering Plants and Ferns címmel jelentette meg második kötetét szintén növényi nyomatokkal.

Henri Jean-Louis le Secq (1818-1882) francia festõ és fényképész papírnegatívokról készített cianotípiákat. A francia kormány megbízásából a francia építészet remekeit fotózta.

Több amerikai fotográfus is használta az eljárást. Például Edward S. Curtis (1868-1952) amerikai fényképész, Thomas Eakins (1844-1916) amerikai festõ, szobrász, fotográfus, Charles F. Lummis (1859-1928) amerikai újságíró, történész, költõ, fényképész.

Magyarországon csak pozitív változatának felfedezését követõen (1877. Pellet, lásd mellékletben) kezd elterjedni. Dr. Wartha Vince (1844-1914), aki a Magyar Királyi József-Mûegyetem tanára volt, a fotókémia fejlõdését hivatásából adódóan érdeklõdéssel kísérte, és foglalkozott ezen papírok elõállításával. Veress Ferenctõl (1832-1916) több cianotípia is fennmaradt. Városképeket, családi fotókat készített papírra és vászonra. Tafner Vidor (1881-1966), aki saját kísérletei alapján kombinálta a cianotípiát és a guminyomást, s eljárásának a cianokromotípia nevet adta.

Cianotípia a XX-XXI. században

A cianotípia a fotómûvészet manapság újrafelfedezett, különleges ága. Ha például egy lágy, tónusgazdag felvételt valamilyen technikával nagyon keménnyé teszünk, merõben megváltozik a karaktere, szinte grafikává válik: új kép keletkezik.
A fényérzékeny anyag ecsettel történt felhordása a kész munkának drámai keretet kölcsönöz. Az ecsetvonások esetlegessége lendületesen kapcsolódik a kompozíciókhoz. Ma is akad néhány fotómûvész, aki hajlandó bíbelõdni a régi technikákkal, hiszen az így keletkezett munkák eredetisége sokszor megdöbbentõ. A mai magyar kortársmûvészek közül többen használják a cianotípia technikáját, érdemes kiemelni Vékás Magdát (1956-), aki 1985-tõl, a Kincses Károly vezette gödöllõi fotótechnikai tábor óta, foglalkozik különleges eljárású képkészítéssel. A merített papírra is készíthetõ technikák érdeklik, sokféle hordozóra dolgozik. A különbözõ anyagok textúrája így jelentéstöbbletet ad a képhez, a mûalkotáshoz. A cianotípia, fényképek elõállítása mindig egy magasabb gondolatiság jegyében, finom líraisággal ad egyedi jelentést alkotásainak - ahogyan Kéri Gáspár (1974-)  autonóm alkotásainak is.
Don Quijote és a cianotípia

„A valóság ábrázolásának nagy úttörõi és mûvészei három évszázadon át merítettek ösztönzést Cervantes Don Quijote-jából. Az ember és az élet szeretetére, a valóság gazdagságának és változatosságának éber szemlélésére, s a múlt esztelen ábrándjaival szemben a jelen valóságának elsõbbségére tanít ez a mû.” (Sõtér István, in Cervantes, Don Quijote,. Szépirodalmi Kiadó, 1951- 4. oldal)
Don Quijote csak azért bizonyul különcnek és hóbortosnak, mivel egyedül akarja célkitûzéseit megvalósítani. A fotóimon  próbáltam felkutatni a környezetemben élõ olyan embereket, akik valamiben egyedül állnak és a környezetük csak elnézõ mosollyal legyintenek a „hóbortos” eszméket követõ személyek már-már megvalósíthatatlan álmait kergetõ erõfeszítéseikre. 

Az elsõ képen  édesanyjának felolvasó nõ látható, aki mintegy elindítja a képsorozatot. A kamerába nézõ anya elõrevetíti a sorozat befejezését és azt az utópisztikus képet, melyet a világunk is sugall.
A fényképeken szereplõ emberek, és tárgyak kölcsönhatása objektív megjelenést tükröz, és hûen szemlélteti, hogy az élet mely területén „álmodoznak”, indítanak egyéni harcot a világgal és szemben. Hogyan próbálják megtalálni azt a kis szabadságot, mely elszakítja õket a szenvedéstõl, a génektõl, a társadalomtól, a kötöttségektõl, a mindennapok szükségétõl.

A képeket fekete-fehér Ilford hp5 400 ASA rollfilmre, középformátumban készítettem egy fél évszázados Mamiyával. Ezután a negatívokat felnagyítottam, majd napfényben, erõs UV sugárzásban rövid ideig (két percig) kontaktoltam a fenti recept alapján fényérzékeny réteggel beecsetelt savas papírra. A papírt úgy választottam, hogy a textúrája látható legyen és igazodjon a koncepcióhoz.
A technika is a témához igazodik, ezért választottam a cianotípiát, melyet a fotótörténet úttörõi fedeztek fel és használtak elõször. Szerencsére nem maradtak magukra ebben a harcban és mind a mai napig a fotózás az egyik legmeghatározóbb vizuális kommunikációs csatorna.

Melléklet
POSITIVE CYANOTYPE - Pellet’s process
TAKE:
5 g oxalic acid
10 ml ferric chloride (45 Baume)
9.5 g gum Arabic
100 ml water,
Mix into a solution and coat the paper.
Dry
Expose for five minutes in sunlight or 15 minutes or so under a UV lamp until the a pale yellow image can be seen.Develop by brushing on a 20% solution of potassium ferrOcyanide. Place in a dish of clean water for some minutes. Transfer the print to a dish of 1% hydrochloric acid until the whites clear. This process is intended for line images but continuous tone images can be achieved - although there are far easier ways of doing it !
Note : Ferric Chloride is the corrosive alkaline used for etching gravure plates
 
Toning is possible.  Though not necessary for permanence, toning can give interesting variations on print color. A 5% solution of lead acetate is said to give a deeper ultramarine color or sometimes a grey or violet color (at longer toning times), though the solution is quite toxic. Tea and coffee are also used as toners.  A teaspoon or two of instant coffee in a liter of water is my favorite toner.

Irodalomjegyzék

1.Early Photographs and Early Photographers a Survey in Dictionary Form by Olivier Mathews / Pitman Publishing Corporation 1973
2.Hogyan ne bánjunk el régi fényképeinkkel – Kincses Károly / MFM 2000
3.19th – Century Photographic Prints by James M. Reilly / Kodak books 2001
4.Vékás Magdolna – Cianotípiák / Nádai Stúdió KFT Budapest 1987
5.The origins of Photography – Helmut Gernsheim / THAMES AND HUDSON 1982 London
6.Photography a cultural history - Mary Warner Marien / Laurence King Publishing 2002
7.Cyanotype: the history, science and art of photgraphic printing in Prussian blue by Mike Ware / The Science Museum and the National Museum of Photography, 1999
8.Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha – Miguel de Cervantes Saavedra


vissza az killtshoz

Csõsz GézaCsõsz GézaCsõsz GézaCsõsz GézaCsõsz GézaCsõsz GézaCsõsz GézaCsõsz GézaCsõsz GézaCsõsz Géza

Szellemkép 1999-2008 - Minden jog fenntartva - Készítette: Highlight Design Studio - SzellemkĂŠp