Puklus Péter:August Sander
vissza a tartalomjegyzkhezPuklus Péter
A német valóságábrázoló fotográfia kezdete
A u g u s t S a n d e r
Puklus Péter szakdolgozatának rövidített, átdolgozott változata, Magyar Iparmûvészeti Egyetem, 2005.
Konzulens: Dr. Zwickl András.
Valóságábrázolás – a fotográfiában egy olyan fogalom, melyet sokféleképpen értelmezhetünk. Paradox módon pont
az objektív az egyik olyan eszköz, mely – ellentétben mind a nevével, mind a képalkotó módszerével – szubjektíven
rögzíti a valóságot. Mindez persze használójának gondolkodásmódjától és céljától is függ. Jelen írás nem
kíván hosszabban elidõzni a fenti ellentétpár sokszor, sokak által elemzett jelenségén, mindössze a címben szereplõ
kifejezés jelentésébõl szeretném kivonni azokat a tartalmakat, melyek félrevihetik az értelmezést.
Valóságábrázolónak tekintem azt a típusú fotográfiát, mikor a kép és készítõje a megfigyelés és értelmezés után
megpróbál láttatni, elmesélni, bemutatni, még akkor is, ha – mint például Gursky esetében – az elénk kerülõ kép
digitális manipuláció eredménye. Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy nagyon tág fogalom és rendkívül sok mûvész
esik ebbe a kategóriába, de az általános áttekintés helyett hatékonyabbnak tartom a leszûkítést, és jelen esetben egy német nemzetiségû alkotón keresztül való bemutatását. August Sander munkássága átível a huszadik századon, hatása ma is érezhetõ, és ami még ennél is fontosabb: a jövõbe mutat.
Generációjából számtalan fotóst lehetne felsorolni – párhuzamba állítva akár a többi mûvészeti ág
képviselõivel is – akik megfelelnek az elõbb kibontott fogalom kritériumainak (Karl Blossfeldt,
Albert Renger-Patzsch).
Másik fontos elem a mûvész nemzetisége: a németség. Választásom többek között azért is esett e nemzet egyes
alkotóira, mert e területen követhetõ végig egy olyan stílus, mely az egész századon átível. Ez persze nem jelenti
azt, hogy bárhol máshol ne lennének kitartó munkával hosszú ideig készülõ és még ma is progresszívnek számító
munkák (Atget), de a döntõ számomra az összekapcsolódáson alapuló folyamatosság.
Sander aktív alkotói idõszaka a tízes évek elejétõl a hatvanas évekig tart. Életében és munkásságában – érthetõ
módon – jentõs változást hoz 1934-ben Erich fiának letartóztatása, majd halála egy náci koncentrációs táborban.
Munkája akkor fordulatot vesz, 1945-ig nem készít fényképeket. A háború után folytatja az elkezdett portrésorozatot,
de amellett, hogy jóval kevesebb kép készül, elfordul kissé az emberek világától, és fõleg Köln-környéki
tájképeket kezd el készíteni, továbbra is rendkívüli precizitással, de valahogy kevesebb szellemmel és érzéssel.
Munkásságának utolsó részét a dolgozatból nem hagyom ki teljesen, de jelen esetben nem célom hosszabban
elidõzni egy olyan alkotói folyamat felett, mely egy, az élete során kevéssé támogatott mûvész végsõ, letisztult és
teljes egészében valószínûleg csak általa értelmezhetõ képeibõl áll. E képekkel összefüggésben egy ember végsõ
eredményeit, gondolatai tisztázását elemezni nem tartom feleslegesnek, de ez egy másik írást érdemelne.
Sander munkássága a pontos megfigyelésen, értelmezésen majd leképezésen alapul, és erre figyelt fel Hilla Wobeser
is, mielõtt Bernd Becherrel való találkozása elõtt tanulmányozni kezdte az akkoriban elõször fel- majd elismertté
és divatossá váló életmûvet. Annak ellenére, hogy a Becher-házaspár munkáin szinte nyoma sincs az embernek,
mégis érezhetõ a szoros kapcsolat a bankár és a kémény között. Hideg, de végig õszinte leképezése annak a világnak,
mely eltûnõ-félben van. Az utolsó pillantás a vándorcirkuszra és a szénbányára. Egymáshoz nagyon hasonló
képek egy bizonyos területrõl; gyakorlatilag archívum jött létre, melynek fontos eleme az emóció, a tekintet, a
valóság és az igazmondás. Sander valóban hõsies álma, hogy dokumentálja a huszadik század emberét, Andreas
Gursky és kortársai feltûnésével megközelíthetné célját. Gursky még korántsem végleges munkásságában egyesülhet
elõdei törekvéseinek egy része, és végül teljesül Sander álma: rögzítve lesznek a XX. század emberei.
A U G U S T S A N D E R
Sander vállalkozása, munkájának címválasztása kissé nagy ívû; valljuk be, legjobb szándékai ellenére sem sikerülhetett
volna neki egyedül megfelelni a cím támasztotta elvárásoknak.
A munka kezdetével pontosan eltalálja a megfelelõ idõszakot, a huszadik század tényleg a tízes-húszas évek fordulóján
kezdõdik. Ennek egyik legfontosabb oka a világháború, de szerepet játszik néhány, addig soha nem tapasztalt
esemény: gazdasági világválság, forradalmak, gyarmatok elvesztése és a szélsõségek térhódítása. Sander tehát
jól idõzítette munkájának kezdetét, tényleg lefotózta az elsõ huszadik századi embert, de legjobb szándékai
ellenére sem lehetett volna képes, hogy az utolsót is a gépe elé állítsa. A XX. század ugyanis még mindig tart.
Bár ô volt a legkisebb gyerek a családban, energiája és kitartása, mely néha dührohamokkal párosult, erõs szellemet
alkotott. Egyszer kirúgott a mûtermébõl egy ellenszenves gyárost, aki arra kérte, munkásai között készítsen róla
portrét. Sander komoly minõségû munkát hozott létre ezekben az idõkben, és hûséges volt – önmagához. Talán ez
az egyetlen kifejezés, mely megfelelõen jellemzi életét és munkásságát. Alkalmi dühkitörései és erõs véleménye
nem került rá a képekre és azok modelljeire. „Soha nem akartam gonosznak, vagy rossznak mutatni az embert.” –
mondta egyszer unokájának, Gerdnek, akibõl késõbb szintén fotográfus és kurátor lett. „Önmagukat adják. Az ô
portréjuk a te tükröd. Õk te vagy.”
Sander 1876. november 17-én született a Heller folyó partján lévõ Herdorfban, egy fõleg mezõgazdasággal és
bányászattal foglalkozó vidéken, Kölntõl keletre. Apja, a rajzoló-készséggel megáldott bányaács oltotta August
Sanderbe a mûvészet iránti affinitást; elsõ munkái a kemence-sutba húzódó macskákról készült rajzok. A szülõk, a
késõbbi jó megélhetés érdekében bányász-tanulónak adták a fiukat. De az élete végérvényesen megváltozott, mikor
egy nap, egy véletlen találkozás folytán megismerkedett egy tájkép-fotográfussal. Úgy döntött, hogy a bányászat
helyett elszegõdik segédjének, egy állványra helyezett, nehézkes 30 x 40-es kamerával dolgoztak egy közeli magaslatról.
Egyik elsõ és legszínesebb emléke, melyet a kamerán keresztül látott, az, hogy minden mozog. Ezt a fontos
alapelvet használta a komponálás során. Idõs emberként, mikor már csak tájképfotózással foglalkozott, fontos
szempont volt egy-egy felhõ elhelyezkedése az égen, a szélfútta fák iránya.
Sander családja támogatta azt a vágyát, hogy fotográfus legyen. Egy üzleti sikereket megélt nagybácsi vállalta a
kockázatot, és támogatta a legfontosabb felszerelés beszerzését, mely egy kamerából, és akkor létezõ legkisebb,
13 x 18-as lemezekbõl állt. Apja a csûr kibõvítésével hozott létre helyet a sötétkamra számára. Ekkor, az 1890-es
évek végén, a szárazeljárásnak köszönhetõen a fotográfusnak már megvolt az a szabadsága, hogy jóval az exponálás
után, otthon kellett kidolgoznia a képeit. Sander a hadseregben is fotográfiával foglalkozott, Trierben állomásozott,
ahol részmunkaidõben dolgozott a helyi fényképésznél, a katonák hazaküldendõ képeit készítette. A szolgálat
letelte után rövid utazásokat tett vidéken, hogy kiszélesítse a látókörét, és beletanuljon az építészeti és ipari
fotózásba. Az akkori gyakorlatnak megfelelõen, hasonlóan a kortárs fotósok többségéhez, beiratkozott a Drezdai
Akadémiára, ahol egy évet töltött rajzzal és festéssel. Ám az új század kezdetén otthagyta a vásznat, és elszegõdött
asszisztensnek az ausztriai Linzbe. Egy évvel késõbb, 1902-ben visszatér Németországba, és feleségül veszi Annát,
akivel még a trieri szolgálat alatt ismerkedett meg. Visszaköltöznek Linzbe, ahol Sander a korszaknak megfelelõ
fotográfiai stílusban készült képekkel próbál boldogulni. Természetesen a festõi hatás elérésére törekszik, a
megrendelõk általános kívánsága szerint. Egy francia pályázat megnyerésével hamarosan elég pénze lesz ahhoz,
hogy kiváltsa magát a fõnökei alól. Általánosan nehezen boldogult a financiális dolgokkal, a pénz csak akkor okozott
neki örömet, ha elkölthette1. 1910-ben, miután egy egész Ausztrián végigsöprõ járványban idõsebb fia, Erich
is megbetegszik, visszaköltöznek Kölnbe, ahol Sander új mûtermet alapít. Az elsõ világháborús német vereséget
követõ hangulatban nõ a fényképezkedési kedv. August Sander Kölnben népszerû szakember, már ekkor Németország
legkiválóbb fotográfusai között tartják számon2. 1918-at írunk, a németek hosszú sora vár arra, hogy arcképüket
ô készítse el. Ennek két oka van: az egyik a háború utáni idõszakban bevezetett új rendszer, a fényképpel
ellátott személyi-igazolvány, a másik pedig a kandallópárkányra vagy a polgári fotóalbumok lapjaira kerülõ – azaz
a család egyes tagjait ízlésesen megörökítõ portré. Sander ebben az idõben rengeteget dolgozott megrendelésre,
és egy új ötlet segítségével könnyebben sikerült fenntartania magát. Ügyfeleirõl csoportképeket készített, melyet
aztán felvágott, megkapva így az egyes arcképeket. Mind a fotómûvészet, mind a mûteremi fényképeszet iránt
fogékony ember képes volt oly módon kielégíteni az ügyfelek igényeit, hogy megtartotta azt a minõséget, mely
életútját végig jellemezte. De a világgazdasági válság a mûterem feladására kényszeríti, vándor-fotográfusként
járva a vidéket születik meg benne az ötlet, mely eredetileg a paraszti életforma és a vidéki környezet
megörökítését tûzte ki céljául.
A N L I T Z D E R Z E I T
A Westerwaldban elkezdett portrésorozattal indul, majd kiteljesedik a korabeli német társadalomban lévô „minden
foglalkozást, osztályt és helyzetet” megörökíteni szándékozó sorozattá. Abból, amit azokban a napokban elkezdett
késõbb nem több, mint egy egész nemzet portréja nõtte ki magát3. Ez a szerény, bányászcsaládból származó ember
rögzítette a két világháború közötti idõszak német arcát. Technikai értelemben teljesen hagyományos módon dolgozott,
így uralkodóvá válhatott eredetisége és éleslátása, mely kiemeli a kor alkotói közül. Amennyire ellentmondásos
az adott idõszak politikai, társadalmi és szociális háttere, oly sokszínû a portréfényképezési stílus is.
Ezeknek az éveknek az arcképeit lehetetlen egységes jelzõvel illetni; a nagy különbségek nem utolsósorban a
megváltozott célkitûzésnek köszönhetõek. A portrék egy idõ után már nem csak a családi fotóalbum lapjaira készülnek,
hanem egy megváltozott képi és médiavilág részeit jelentik4. Sander felbátorítja modelljeit, hogy büszkén
nézzenek a kamerába, nem használ hátteret eltakaró függönyt, ritkán alakítja modelljei testtartását. Igyekezett az
egyes embereket saját környezetükben megörökíteni, korai képein a paraszti lét nehézségeit próbálta érzékeltetni,
különös hangsúlyt fektetve a modellek arcára. Mielõtt áttért volna a német ember tipológiájának szisztematikus
ábrázolására, aprólékos képein azokat az emberek fotografálta, akiknek élete a személyiségükben is tükrözõdött.
Képei egyáltalán nem emlékeztetnek a kortársak portréira, ugyanis Sander tudatosan tartotta távol magától a
korszellemet és divatot. A modellek családtagjaik által körülvéve, egy „igénytelen” fotográfus megnyugtató jelenlétében
megmutatják a kamerának valódi szellemiségüket, attitûdjüket. Sander soha nem ábrázolta csak a modellek
arcát (ellentétben például a kortárs Hugo Erfurttal), hanem mindig fél-, vagy egész-alakos portrén keresztül tárja
fel tudatosan a személyiséget. A kutatás és felfedezés segít széttörni a pózolás maszkját. „Ezeknek az embereknek
az életét ismerem gyerekkorom óta, felidézõdik bennem a természethez való közelségük5”, mégis aggodalommal
indult elsõ útjára: vajon hogy fogják fogadni az alapvetõen gyanakvó parasztok azt a városi embert, aki biciklin
érkezik, hátán egy kamerával? De a megszokott városi magatartás dacára hamar közel került a helybéliekhez. Ezek
között az emberek között nõtt fel, beszéli a nyelvüket és együttérez velük. Rájön arra, hogy egy kép igazsága legnagyobbrészt a fotós és modellje közötti kapcsolaton múlik.
Bekerül a helyi mûvészi életbe, és szoros barátságot köt a festõ Franz Wilhelm Seiwerttel, aki a legújabb mûvészeti
stílusok túláradó támogatója. Az ô hatására próbál ki egy új típusú nagyítást, melyhez fényes felületû papírt használ.
Ez egy technikai fotózáshoz kifejlesztett nyersanyag volt, rendkívül nagy részletgazdagsággal. A westerwaldi földmûvesek portréi többé nem voltak életlenek, szürkék és részlettelenek. Az egykor oly sikeres guminyomat és romantikus hatású színezés-életlenítés már a múlté. A nagyítások sikerein felbuzdulva dönt úgy, hogy kibõvíti a kört minden egyes társadalmi csoport felé. Gyakorlatilag bármilyen német embert lefotózott, tekintet nélkül korra, szakmára,
nemre. Mint mindig, archetípusokat keresett, egyedül a megjelenõ emberi lény számított. A legritkább
esetekben jegyezte fel a modell nevét, az egyetlen viszonyítási pont a foglalkozás vagy tevékenységi kör. A képeket
gondosan, tematikusan osztályozta, melynek eredménye egy 45 mappából álló sorozat. A tárgyszerûségre törekvõ
új látásmód képviselõjeként egyfajta fényíró szociológussá vált, aki a németek arcát, alakját és testbeszédét is
rögzítette – a munkanélküliektõl kezdve az iparmágnásokig. Leltárt akart készíteni a Weimari Köztársaság polgárairól,
valósághû, retusálatlan képet festeni embertársairól6: „hogy tükröt tartsak a kor elé, amelyben ezek az
emberek élnek.” Elve volt, hogy a környezet, az öltözködés, az emberek mozdulatai, tartásuk épp oly jellemzõ erõvel
bír, mint arckifejezésük. Valamennyi modell egy-egy társadalmi réteget, csoportot tipizál, amelyet Sander a képnek
adott címmel – a paraszt, a munkás, a polgár, a mûvész, a munkanélküli – hangsúlyoz és tesz egyértelmûvé7.
A R C H E T Í P U S O K 8
I. csoport A földmûves
1. Fiatal földmûvesek
2. Földmûves-gyerekek és az anyjuk
3. Földmûves családok (életük és munkájuk)
4. A földmûves és a gép
5. A földmûves férfi
6. A kisvárosi ember
6.a A sport
6.b A földmûves a XX. század második felében
II. csoport A munkás
7. és 7.a Mesteremberek
7.b A gyári munkás
8. Az építõmunkás
9. Munkásarc-típusok
10. A mérnök és feltaláló
III. csoport A nõ
11. A nõ és a férfi
12. A nõ és a gyermek
13. A család
14. Az elegáns hölgy
15. A szakmával vagy egyéb elfoglaltsággal rendelkezõ nõ
15.a A nõ, mint háziasszony
15.b A nõ, mint nemzetiszocialista
IV. csoport Szakmák
16. A diák
17. A tanár
18. A hivatalnok
19. Az orvos és gyógyszerész
20. Ügyvédek és bírók
21. A katona és a nemzetiszocialista
22. Az arisztokrata
23. A papság
24. Tanítók és pedagógusok
25. A kereskedõ
26. A politikus
26.a A család
V. csoport Mûvészek
27. Az író
28. A színész
29.a Az építész és építõmérnök
29. A szobrász
30. A festõ
31. A zeneszerzõ
32. A zenész
32.a A mûvészettörténész
VI. csoport A nagyváros
33a. A külvárosi nép
33. Az utca (élet és közlekedés)
34. A jó és rossz épületek
35. Ünnepségek
36. A nagyváros fiataljai
37. A tõzsde
38. Szolgák
39. Nagyvárosi típusok
39.a A birodalom
39.b A rádió
39.c Nemzetiszocialista politikusok
VII. csoport Az utolsó ember
40. Õrültek, betegek és a halál
Sander a Weimari Köztársaság, e lassan felforró világ krónikásává vált. Németország ezekben az idõkben álmok,
lidércnyomás, remény és dekadencia között hánykódott. De ô nyugodtan figyel, és megingathatatlan tisztasággal,
szenvtelenül rögzíti a német nép portréit. Az összegyûjtött képekbõl 1929-ben mutatja be legfontosabb munkáját,
az Anlitz der Zeit - Menschen des 20. Jahrhunderts címû könyvét, melyben 69 felvétel szerepel. Elõszavát Alfred
Döblin írta: „E képek az elmúlt harminc esztendõ kultúrtörténetének, sõt szociológiájának beszédes bizonyítékai.
Szociológia, melyet nem szavakba foglaltak, hanem fényképeken elevenítettek meg. A fotográfus azonban nem csak
a szemét, hanem az eszét is használja. Megfigyelõképességének, ismeretanyagának és nem utolsósorban mesterségbeli tudásának termékei ezek a fotók. (…) Itt vannak elõször a parasztok, a vidék tipikus jelenségei. Azok kis csoportja, kik hosszú idõ óta változatlanul õrzik identitásukat, csupán társadalmi jelentõségük csökken. (…)
Utánuk következnek a városi kisemberek, aztán a külvárosok iparosai, mesteremberei (…) majd az arisztokrácia.
Valamennyien így együtt az elmúlt évtizedek gazdasági fejlõdését tükrözik…9”
Ellentmondásos keveréke a romantikus filozófusnak, a lelkiismeretes szakembernek és az agyonhajszolt mûvésznek.
Alapigazságként fogva fel Goethe gondolatát: „nem a szív-e az, hol az egyszerû emberi lélek lakozik”, rendkívüli
alapossággal végzi a munkáját. Az egyes arcok rögzítése érdekében bejárja a vidéket és a várost. Óriási
erõfeszítéseket tesz a terv megvalósítása érdekében. Német emberek csoportképeibõl egy 5-600 darabos kollekció:
heroikus vízió a kissé hatásos Menschen des 20. Jahrhunderts cím alatt, mely bárhogy is nézzük, reménytelen vállalkozás egy 1876-ban született embertõl. Felvételeit elõször Kölnben egy kiállítás során mutatja be 1927-ben,
majd 1929-ben kiadja a 69 képet tartalmazó Egy korszak emberei címû könyvét. Bár végsõ teljesítménye ettõl egy
kissé távol esik, de ez nem feltétlenül az ô hibája. A Harmadik Birodalom lesújtó jelenléte viszonylag korán és
drasztikusan érezteti hatását. Erich fiát, aki a SAP (Szocialista Munkapárt) tagja 1934-ben letartóztatják, Sander
könyveit és nyomdai kliséit a Gestapo elkobozza és megsemmisíti. A zaklatott Sandernek ürügyként fia politikai
tevékenységét róják fel, de az igazi ok ellene az, hogy valóban képes képekkel leírni a valóságot a németekrõl. Nem
dicsõíti az uralkodó fajt, és nem támogatja nevetséges terveiket. Egyszerûen bemutatja a német embert – beleértve
a nácikat is – olyannak, amilyen. A totalitárius állami propaganda szemében ez nem csak egy egyszerû bûntény,
hanem az árja nép megbecstelenítése.
A háború után visszaköltözik Westerwaldba, ahova kimentette képei egy részét. Megpróbálja újra felvenni a munka
fonalát, de negatívjai nagy részét széttörve vagy lemállva találja. Lassan felismerik szakmai és mûvészeti teljesítményét; állami és nemzetközi díjak és kitüntetések sorozatát kapja. Az utóbbi idõkig nem sikerült teljes egészében, egyben kiadni a Menschen des 20. Jahrhunderts összes képét. A Pompidou-központban láttam egy kb. kétezer oldalas, öt kötetbõl álló albumot, de sajnos az sem lehet teljes az életmûvet ért rengeteg pusztítás okán.
A U G U S T S A N D E R
1987. november 17-én megszületik August Sander Herdorf/Hellerben, Németországban
1892 megveszi az elsõ kameráját
1896 és 98 között a német hadseregben szolgál Trierben. Fényképészeti gyakorlatok.
1902 feleségül veszi Anna Seitenmachert Trierben
1903 megszületik Erich nevû fia
1904 Linzben kezd el dolgozni. Megnyeri a párizsi mûvészeti és tudományos nemzetközi kiállítás aranyérmét
és becsületkeresztjét.
1907 megszületik Gunther nevû fia
1910 családjával Kölnbe költözik. Portré-tanulmányokat készít.
1911 megszületik Sigrid nevû lánya
1914 és 18 között a német hadsereg katonájaként harcol az elsõ világháborúban
1919 megnyitja mûtermét Kölnben. Igazolványképek, reklám-, és ipari fényképek készítésével foglalkozik.
Elkezd dolgozni a minden társadalmi réteget feldolgozó a XX. század emberei címû könyvén, melybõl
1927 kiállít hatvanat a Kölnischer Kunstvereinben, majd
1929 megjelenteti a képeit Anlitz der Zeit címen, Transmare Verlag, München, elõszó: Alfred Döblin.
1934 Erich fiát ellenállás szervezése vádjával letartóztatják, 1944-ben meghal egy koncentrációs táborban.
Az Anlitz der Zeit példányait elkobozzák és megsemmisítik.
1944 elpusztul a lakása és mûterme Köln bombázása során. Negatívjai is elpusztulnak egy tûzvészben, nem
sokkal a háború után. Feleségével Kölntõl 50 km-re, Kuchhausenbe (Westerwald) költözik. Folytatja a fotózást.
1951 a háború utáni elsõ kiállítása a Photokinán. Köln városa megvásárolja a Köln wie es war címû munkáját.
1954 Edward Steichen kiválaszt 80 Sander-képet a Family of Man kiállításhoz, Museum of Modern Art, New York
1957 meghal a felesége
1958 szülõvárosa díszpolgárává választják
1961 megkapja a német becsületrend középkeresztjét
1964 88 éves korában meghal
I D É Z E T E K
1 Günther Sander
2 Szilágyi Gábor: A fotómûvészet története, a Képzõmûvészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1982., 102.
3 John von Hartz: Aperture Masters of Photography: August Sander, Könemann Verlags GmbH, Köln, 1997., 5.
4 Willfried Baatz: Fotográfia, Kossuth Kiadó, Budapest, 2003., 93.
5 August Sander
6 Willfried Baatz, i.m. 94.
7 Szilágyi Gábor, i.m. 104.
8 August Sander által felállított lista. Forrás: August Sander: Menschen des 20. Jahrhunderts
Schirmel/Mosel GmbH, München, 1980. szöveg: Urich Keller 47. Dõlt betûvel a befejezetlen témakörök.
9 Alfred Döblin: Anlitz der Zeit, Kurt Wollf und Transmare Verlag, München, 1929
F E L H A S Z N Á L T I R O D A L O M
Baatz, Willfried: Fotográfia, Kossuth Kiadó, Budapest, 2003.
Hartz, John von: Aperture Masters of Photography: August Sander, Könemann Verlags GmbH, Köln, 1997.
Sander, August: Menschen des 20. Jahrhunderts. Schirmel/Mosel GmbH, München, 1980. szöveg: Urich Keller
Szilágyi Gábor: A fotómûvészet története, a Képzõmûvészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1982.