Drégely Imre: Egy kiállítás képei elé
vissza a tartalomjegyzkhezSZIMULTÁN - III. ARTUS GALÉRIA
A Szellemkép Szabadiskola III. évfolyamának több helyszínen egyidejûleg rendezett kiállítássorozata
EGY KIÁLLÍTÁS KÉPEI ELÉ
ezzel a bemutatkozással vált teljessé az a kiállítás-trilógia, amely egyidõben látható a város
különbözõ helyein, kiállítótermeiben, mintegy minifesztiválként gazdagítva a fotográfiai
közéletet. Az esemény, a kiállítások egyidejû jelenléte azért is izgalmas jelenség, mert tulajdonképpen
egy harmadéves évfolyam különbözõ tematikájú iskolai projektjeinek
elkészült képanyagából készült összeállítás.
Jelen esetben egybeesés, hogy az évfolyam "megrendezett fotó" programjának oktatójaként
és ugyanezen képanyagok kiállítási állapotának szemlélõjeként és méltatójaként is
hozzászólhatok. Pozitív benyomást kelt, hogy a képek, túllépve az iskolai feladatmegoldó
funkción, önálló, kiállításképes mûvekként láthatóak viszont egy izgalmas ipari fíling
közepette, amit az Artus miliõje biztosít.
A megrendezett fotó eredetileg egy fotográfiai mûfajt definiált, ami felölelte azokat a
területeket, amelyek végül az alkalmazott, tervezett, designer felfogású (reklám, modelles,
divat stb.) fotográfiában találták meg helyüket. A fotó autonóm alkotói mûfajaiban inkább
egy szemlélet, gondolkodásmód jelzése, lehetne konstruáltnak vagy beállítottnak is nevezni.
A Szellemkép esetében és e kiállítások kapcsán az a fontos e "kategorizálásban" hogy a
képanyagok kiindulópontjukon más-más indíttatással készülnek. Karakteresen megjelenik a
szubjektív dokumentarizmus (autonóm riport) mellett egy teljesen máshonnan táplálkozó,
fordítottan mûködõ képalkotási módszer. A megrendezett fotó a dokumentaristához képest
nem a valóság látványait szervezi képpé, hanem az elhatározott képhez rendez motívumokat
a kamera elé. Látványkeresés helyett a látvány megépítése, beavatkozás a valóságosba.
Sajátosan a tárgyábrázolás, csendélet, képzõmûvészeti fotóhasználat jellemzõje, és erõsen
kötõdik a képzõmûvészeti avantgard motívumhasználatához. A XX. század fotótörténetében
a ’20-as, ’30-as évek új tárgyilagosságának ábrázolásai, szürreális tárgy-csendélet társításai
ugyanarról a konstruált typo-design-geometrikus felfogásról szólnak, mint a Moholy-Nagy,
Man Ray által megteremtett vizualitás a fotogram terén, vagy Rodcsenko fotóinak
szerkesztésmódja.
Az itt látható képek alkotói messze eltértek az eredeti definíciótól, didaktikus értelemben
egyikük sem úgy használja a megrendezettséget, mint módszert, ahogyan eredetileg értendõ,
és itt kezd igazán izgalmassá válni a képanyag. A közös indíttatású, de teljesen személyre
szabott egyéni elképzelések úgy tudnak elmozdulni az eredeti "pályáról" (a szó szoros
értelmében egyik sem igazi megrendezett fotó), hogy egy változatosságában egységes kiállítás
állt össze, és szinte egy alkotócsoport közös koncepciójával kapunk valami mást, eltérõt.
Más-más irányokból jelennek meg a hagyományok, elõképek, és – ez a kiállítás nagy
erõssége – valahol egy pontba futnak össze a szálak.
Ahogyan Ory László reklám-tárgyfotós indíttatású fegyelmezett kompozíciói kifinomultan
követnek egy képzõmûvészeti csendélet-tradíciót, camera obscura képein is megjelenik egy
esztétikai érték, képpé alakítja a véletlent. Ahogyan Szélesi Anna képein hagyományosan,
de nem a múltba utazva ott van a fény-árnyék, felülnézet konstruktivizmusa, a triviális tárgy
nonfiguratív képpé formálása, ugyanúgy egyszerre tud festõi és fotográfikus lenni Halla Attila
hangszerrészletekbõl álló sorozatával, ahol a fénnyel való komponálás és az archaizáló
elõadásmód egy idõhöz nem kötõdõ értéket kölcsönöz. Erõs Eszter grafikai jelekké alakított
apró tárgyai egyszerre tûnnek negatívba fordított fotogramoknak és kis ready-made társításoknak.
Humort nem nélkülözve használja a renitens experimentális magatartás elemeit
Major Dávid, akinél hagyományként az 1970-80-as évek underground, újhullámos világa
jelenik meg, abból a szabadságot és a bátorságot mentve át, szerencsésen elkerülve a retro
csapdáját. Meglepõ, ahogyan nem lógnak ki a munkák közül Horváth Lajos képei, aki
megrendezett képei helyett architektonikus, minimal motívum-kompozíókkal szerepel,
elegánsan és meggyõzõen. Vitos Botond határterületeken mozog, hármasképe ugyanúgy
modelles-beállított, mint ahogy szocio-portrés, koponya-arc montázsai a verbális kiegészítés
sel a fotókép és a koncept grafikai-festészeti megoldás között egyensúlyoz. Kislaki Kinga
lyukkamerás képei és tárgyfotói társaságában nagyon szépen van jelen az a post-card tervnek
készült kabátos-esernyõs fotó, ami nem csak önmagában szürreális beállítás, hanem a
szürrealisták fotóbeállításainak világára is utal – nem tud nem eszünkbe jutni René Magritt.
A kiállítás ezekkel a finoman megjelenõ elõképekkel is felvértezve hordoz egy szellemi
hagyományt, ami hozzátesz ahhoz, hogy a társaság mint kiállító közösség színvonalasan lépjen
fel egy nem megfogalmazható, de látható közlendõvel a világ felé.
Drégely Imre
(Elhangzott a kiálltás megnyitóján)