Kis Spárta
vissza a tartalomjegyzékhezKert és történelem
Ian Hamilton Finlay és a „Kis Spárta”
A következõ felirat Karel Capek egyik bûnügyi történetében a hegytetõn álló, magányos tanyaépület oromzatán dÃszlik: „Isten, áldd meg ezt a házat, Én épÃtettem, de másnak.” Ebben a rövid, mégis talányos mondatban a tájat alakÃtó és hajlékot épÃtõ, és persze halandó ember munkája a történeti idõ ellentmondásos, épÃtõ és pusztÃtó munkájával szegül szembe. A hajlék, sugallja a mondat, csak ideiglenesen az emberé; a hajlék az idõ számára készül, martalékává válik az idõnek. Az idõnek ez a nehézkedése szembeszegül az emberi akarattal. Az épÃtett táj ráébreszt, hogy a történelemnek lehetséges ilyen értelmezése is. A történelem, ebben a felfogásban, nem az ember kis és nagyszabású tetteinek, hanem az idõ belsõ nehézkedésének, a fáradsággal megteremtett emberi kultúrát bomlasztó erõnek a története. A kertnek ebben az értelemben nincs történelme, csak története és ritmusa van. Története, ahogy története van magának az épÃtésnek is. Az alaprajz, a keretek létrehozása, a falak vagy sövények elrendezése kétségtelenül épÃtõ munka. De a ház az épÃtés befejezésének pillanatában bomlásnak indul. Amint az épÃtõk elbontják állványaikat, az állványok sarka már a vakolatnak koccan és azon karcolatot, ütésnyomot hagy. Nem Ãgy van ez a kert esetében. Amint a kertész elpalántázta növényét, átengedi azt a növekedésnek. Amint a kertész elhagyja a kertet, megkezdõdik a kert önálló ritmusok által szabályozott élete.
Ian Hamilton Finlay (1925 – 2006) az angol konkrét költészet klasszikusa, legemlékezetesebb munkája mégis az „Észak Athénjának” is nevezett, Edinburgh közelében fekvõ, Stonypath nevû birtokon kialakÃtott különleges kert és mûtárgy-együttes. Finlay az elhagyott, nehezen megközelÃthetõ birtokon, 1966-tól négy évtized alatt, folyamatosan alakÃtotta ki a „Kis Spártának” (Little Sparta) elnevezett tájépÃtészeti munkát, amely ma jóformán a világ minden, különleges kertekkel foglalkozó kiadványában szerepel. A javÃtásra szoruló lakóház és gazdasági épület átalakÃtása, a kopár, legelõként használt terület kultiválása során mintha Finlay saját aforizmáját követte volna: „Némely kertet úgy jellemeznek, mint menedékhelyet; pedig az valójában támadás.” Finlay kisebb kompozÃciók sokaságát hozta létre a birtokon belül, minden egyes munka számára saját mikrokörnyezetet alakÃtott ki, harmónia és kontraszt sajátos feszültségét teremtve meg. A mûalkotások anyaga általában mesterségesen kialakÃtott kõ és bronz, valamint a kert növényzete; a kõbe vésett feliratokat, tereptárgyakat a mûvész növényi formációk közé illeszti. Sajátos háborús szimbolikája (csatahajók, a midway-i ütközet résztvevõi, az antik szobor kezében látható páncéltörõ rakéta stb.) önmagában is valamiféle konfliktusra irányÃtja figyelmünket. „A kert ikonográfiája árkádiai jóindulat és militáns rosszakarat közt oszcillál” – jegyzi meg Tim Richardson.
Részlet. A teljes cikk és képanyag a Szellemkép Folyóirat 2009/3 számában látható.
