Az élet vendége
vissza a tartalomjegyzékhezAblak a titokra
SZEMZÕ TIBOR, AZ ÉLET VENDÉGE
„Csak a szél, amit hiú markod szorÃt, sereged vezetvén.
Minden, mi más, torz töredék, sorsod is az.”
(részlet a filmbõl)
Ritka és kivételes ünnepi alkalom, ha egy pillanatra elmerenghetünk önmagunk és a világ dolgain. Márpedig Az élet vendége cÃmû filmmel való találkozás ezen alkalmak közé tartozik. Szemzõ Tibor ezúttal nem kevesebbnek ered a nyomába, mint hogy mi végre is vagyunk e világban, hogy mi a dolgunk itt e földi létben. E töprengésben Kõrösi Csoma Sándor mitikus, ködbe veszõ alakja szegõdik mellénk útitársként. Ködbe veszõ, merthogy munkásságával ellentétben személyiségérõl alig tudunk valamit. A filmbeli legendák Sári László történetei – székely népmesei motÃvumok alapján.
Az élet vendége azonban korántsem életrajzi film, sokkal inkább szövegek, képek és zene fantasztikus egységbe simuló kollázsa. A film egyik szálát a már emlÃtett fiktÃv legendák képezik, Törõcsik Mari megkapó közvetÃtésében, illetve animációs betétekként megelevenedve. A másik szálat több nyelven elhangzó irodalmi, filozófiai és vallási szövegek összefonódása teremti meg, Tibetben és Indiában forgatott képekkel illusztrálva. A számos különbözõ nyelven megszólaló hang közül kiemelkedik egy, a vándoré, aki magyarul tolmácsolja az idegen nyelveken elhangzó szavakat. A film alatt, Haydn A Megváltó hét utolsó szava cÃmû passiója kezdõ tételének, illetve Muhammad Rafi dalának kivételével – utóbbi a film végi stáblista alatt csendül fel, mindvégig Szemzõ Tibor zenéit hallhatjuk.
Talán a leginkább gondolatiságot hordozó nyelvi sÃk áll a legheterogénebb elemekbõl: filozófiai, irodalmi és vallási szövegek; versek, mesék, mÃtoszok és útleÃrások; keleti és nyugati bölcselet, melyek mégis hihetetlen egységet alkotnak. Különösen érdekes, hogy miközben a keleti és a nyugati kultúra szövegei a film egyik szálában szinte észrevétlenül fonódnak össze, addig a textuálisan homogénebb legendákban sokkal szembetûnõbben mutatkozik meg e két világ ellentéte. Igaz, Milarepa idilli képeivel és a Tibeti halottaskönyv szemlélõdõ bölcsességével szemben Goethe ugyancsak idilliként induló, ám a nyugati élettapasztalattal záródó verssorai („Des Menschen Leben scheint ein herrlich Los: / Der Tag wie lieblich, so die Nacht wie groß! / Und wir, gepflanzt in Paradieses Wonne, / Genießen kaum der hocherlauchten Sonne, / Da kämpft sogleich verworrene Bestrebung / Bald mit uns selbst und bald mit der Umgebung;” ) finom kontrasztot képeznek, mint ahogy Haydn feszültséggel teli zenéje is élesen elüt Szemzõ zenéjétõl – sõt az sem véletlen, hogy éppen a valóság tûnékenységének felismerése után csendül fel! E kontrasztokban ott lebeg kelet és nyugat ellentéte, egymásba simulásuk és összhangjuk azonban sokkal erõteljesebben érzékelhetõ: Landor útleÃrásai ugyanolyan csodálattal és áhÃtattal közelednek a Himalájához, mint a szanszkrit nyelven megszólaló professzor, Francis Bain, aki ugyanúgy hódolattal adózik a Holdnak, mint a perzsa nyelvû legenda vándora a Csodálatos Ébredés Tündérének
Részlet. A cikk és a fotók teljes egészében a Szellemkép 2009/4. számában láthatók.
