Csernok Gyula fotográfiái
vissza a tartalomjegyzkhez
Látomás a látványból
Csernok Gyula képei
Csernok Gyula fotográfus az alkalmazott fotó felõl érkezett, hogy az autonóm riporton belül a másodperc töredéke alatt összeálló kompozíciót keresse. Látomásait ember és geometrikus tér kapcsolatán túli, metafizikus atmoszféra jellemzi.
BJ: Ha a fotóidnak összefoglaló címet kellene adnom, a következõt mondanám: Az ember jelenléte a tér geometriájában. Vannak természetesen képeid, amelyeket nem tudnék ide sorolni, de találónak érzed ezt az összefoglalást?
Csernok Gyula: Igen, mindenképp találó. Könnyû lenne azt mondanom, hogy erre állt rá az agyam, de valójában nem egészen így van. Sokkal inkább arról van szó, hogy jelenleg ezekben a „geometrikus” fotókban vagyok a legerõsebb. Többnyire Budapesten fotózok, alapvetõen mindenevõ vagyok az autonóm riporton belül. Amikor a fotóim válogatásra kerülnek, valahogy mégis ezek a fotók emelkednek ki. Ehhez még hozzájön, hogy szeretem a letisztult kompozíciójú, letisztult terû fotókat, amikhez jól illik a markáns, geometrikus környezet.
BJ: A fenti összefoglaló cím inkább egy kompozíciós tendenciát hangsúlyoz. Ha ettõl eltekintünk, milyen szerepet szánsz a képeidnek? Mi köti össze a Moszkva térnél botorkáló, lehajtott fejû idõs hölgyet, a szálloda tetején dohányzó, sötét öltönyös üzletemberekkel?
CsGy: Ezeket a fotókat többek között a mûfajuk köti össze, mindegyik autonóm riport. Ami persze nem véletlen, ez a terület áll hozzám a legközelebb. Ha a fotóimban felfedezhetõ bármilyen vizuális izgalmasság, gondolkodóba ejt, töprengésre sarkall embereket, akkor ezzel úgy érzem, célt értem.
BJ: Mi az, ami az autonóm riportban izgalmas számodra, mi jelenti a kihívást?
CsGy: Nagyszerû érzés várni a tünékeny pillanatot, amikor a mozgásban lévõ világ a másodperc töredéke alatt úgy áll össze, hogy a különbözõ kompozíciós elemek mintegy felfeszülnek a képre. Ezáltal egyfajta látomás jön létre a látványból, ami csak az enyém volt, hála az apparátnak, megoszthatom másokkal. Aztán ott van magából a mûfajból fakadó izgalmasság: nekiindulok a fotómasinával, és igazából sosem lehet elõre tudni, mi sül ki a végére, még akkor sem, ha elõzõleg nagyon is átgondolt tervvel vagyok felvértezve.
BJ: Képeidet nézegetve csillagászati és növénytani témájú fotókra is bukkantam régebbi fotóid között. Természettudományos érdeklõdésed vezetett a fotózáshoz?
CsGy: Így igaz, a természettudományos érdeklõdésemnek köszönhetõen kezdtem el fotózni, és használtam elõször tudatosan a fényképezõgépet. Gyerekkorom óta vonzanak a csillagászati és meteorológiai jelenségek, úgyhogy tájképek és virágok helyett napfogyatkozást és villámokat próbáltam megörökíteni. A villámfotók után, Szegeden az egyetemi éveim alatt már bõvült a paletta. A város jellegzetes épületeit, tereit kezdtem fotózni, családtagokról, barátokról portrékat készítettem, és még sorolhatnám. Kóstolgattam a különbözõ mûfajokat. Lelkesedésem egyre csak nõtt, rájöttem, hogy komolyan érdekel a fotográfia. Újabb állomás jött, amikor beiratkoztam a Szellemkép Szabadiskolába. Itt rengeteg újat tanultam, rögtön az elsõ órákon például azt, hogy létezik egy bizonyos autonóm riport nevû mûfaj, amirõl korábban sosem hallottam. Õszintén szólva, nem is igazán tudtam, hogy mit takar. Megnéztünk néhány klasszikus és kortárs példát, és a fotók láttán elfogott az "ejha, hát ilyet is lehet fotózni" érzése. Tulajdonképpen ekkor szembesültem azzal, hogy mennyire kis szeletét ismertem korábban a fotográfiának. Innen már célegyenesben voltam, emlékszem, az elsõ félév kompozíciós gyakorlata után, Vancsó Zoltán konzultációs óráira már vittem egy-két fotót, amin megjelent az emberalak mint képelem. Több éves út volt ez, amíg a villámoktól eljutottam az autonóm riportig.
