A Beatles filmek médiahasználata
vissza a tartalomjegyzékhezBeatles-innováció
A Beatles együttes vizuális kommunikációja
1. A Beatles és Akhilleusz
„Ahogyan belépünk az új évezredbe, és elmerengünk annak elmúlt eseményein, Ãgy értékelve a XX. század legnagyobb eredményeit, megállapÃthatjuk, hogy a Beatles kiemelkedõ több kategóriában – történelmi, szociológiai, kulturális és zenetudományi szempontból is.”[i]
Ian Inglis
Riporter: „Megváltoztatta az életét a siker?”
George: „Igen.”[ii]
George Harrison, Richard Starkey, John Lennon, Paul McCartney és Akhilleusz. Az ókori görög harcos, aki a hÃrnevet választotta a hosszú élet helyett, nevét azért ismerik szerte a világon, mert – ahogyan a hagyomány tartja – õ akarta Ãgy. Eleinte beszéltek róla, majd leÃrták, azt lemásolták, késõbb bekötötték, kinyomtatták, most pedig felteszik az internetre. Achilles oldalát jelenleg 2356-an[iii]kedvelik a Facebook közösségi oldalon, lehet csatlakozni.
A négy liverpooli zenész neve, története és munkássága szintén ismert az egész világon. Az 1960-as évek aktuális médiumain – köztük az analóg fotón és a filmen – keresztül emberek millióihoz jutott el a zenéjük. Az õ világukban nem jártak istenek a földön, helyettük a televÃzió ért el mindenkihez. Az elsöprõ hÃrnevet számukra nem egy nimfa anya, hanem mindenekelõtt a zene és az azt népszerûsÃtõ médiahasználat hozta el. Ma pedig a Google keresõmotorja a „the beatles” szavakra körülbelül 29.900.000[iv]találatot mutat.
2. Egy nehéz nap éjszakája
2.1. Kezdeti szkepticizmus, filmes tradÃciók és Dick
Lester[v]
A
Beatles együttes elsõ filmje, az A Hard Day’s Night (1964) más lett, mint
a korábbi zenés filmek (az Elvis Presley, Bill Haley, Tommy Steele vagy
Cliff Richard zenéjét népszerûsÃtõ mozik). Mindez nagyban köszönhetõ a rendezõ
Richard Lester személyének, és annak a filmes hagyománynak, melyre munkája során
támaszkodott. A hatvanas években a nagy hollywoodi produkciók száz fõs stábokat
és hatalmas Mitchell kamerákat mozgattak, követve az akkor divatos konvenciókat
(pl. snitt-ansnitt paradigma, megalapozó beállÃtások, óvatos kompozÃciók). Az
igény a tradicionális keretekbõl való kilépésre mind az amerikai, mind az
európai filmesek körében megjelent. John Cassavetes volt köztük az egyik
úttörõ, aki megteremtette a cinema verité[vi]tengerentúli fajtáját, majd késõbb a függetlenfilm jelentõs alakjává vált.
SzÃnészeit rögtönzésre bÃztatta, és könnyû, 16 milliméteres kézi kamerákat
használva olyan alkotásokat hozott létre, melyek dokumentumfilmnek tûntek, de
fikciós drámaként mûködtek. A jelenetek improvizáltnak hatottak, ám valójában
részletes forgatókönyv alapján lettek felvéve. Az A Hard Day’s Nightmûfaja (mockumentary, vagyis fals dokumentum) éppen ezt a hagyományt követi. A
film témája az együttes egy „valódi” napja, képi világa pedig a
dokumentumfilmek realisztikus ábrázolásmódját idézi.
A hatvanas évek hozta magával a francia újhullám határátlépõ filmnyelvét is, a konvenciókat radikálisan sértõ (és ilyen módon azokra egyszerre rá is mutató) munkáival. A cél által nem motivált hõs bolyongása, az epizódok fontos szerepe a narratÃvában, a plánok gyors ütemû egymásra vágása vagy a „valóságos” hatást megcélzó jelenetek egyszerre jellemzik a francia újhullám egyik alapmûvét, Jean-Luc Godard Éli az életét (1962) cÃmû filmjét és Richard Lester A Hard Day’s Nightját.
Részlet. A cikk és a fotók teljes egészében a Szellemkép 2010/2. számában láthatók.
