DIPLOMAKIÁLLÍTÁS 2005
A 2005-ben végzett hallgatók diploma Lepel Lehelgetõ címû kiállítása.
A Magyarországi fotómûvészet hivatalos stílusát az 1970-es évekig az érzelgõs amatõrfotó képvilága határozta meg. A hetvenes évek közepén jelentkezõ nemzedék próbálta elsõként mozgalom-szerûen bekapcsolni a fotómûvészet aktuális jelenidejébe a hazai konzervatív mûvészfotográfiát. A korszerû tendenciák honosítása az elmúlt harminc évben megtörtént: mára elmondható, hogy a fotómûvészet köznyelvévé itthon is a progresszív irányzatok váltak. Ezek alapján folyik az oktatás különbözõ mûvészeti iskolákban is. A újabb nemzedékek számára ez az anyanyelv amiben, vagy amihez képest definiálhatják önmagukat. Ez a szemléleti egynemûsödés jó, amennyiben a progresszív irányzatok végre valóban a fotó saját esztétikai lehetõségeivel azonosak, de rossz is, amennyiben az egykor radikális kérdésfelvetések kanonizálódása a progresszió akadémikussá válásához, vagyis kiüresedéséhet vezethet. Minden fiatal nemzedék alapvetõ kötelessége tehát bizalmatlanul viselkedni minden készen kapott tudással szemben, mert a mûvészetben csak kérdések vannak, amikre érvényes válaszok csak a mindenkori mûvekben születhetnek meg.
Jelen kiállítás jó alkalom arra, hohy átfogóbb tendenciákat lehessen
megragadni az újabb fotó stiláris vonzódásairól, illetve saját
nézõpontjai eredetiségérõl.
Az itt látható képek tanulsága szerint a dokumentarizmus -melyben
tradicionálisan a legfontosabb életmûvek születtek - újabban
látványosan háttérbe szorult. A külsõ valóság helyett a képzeleti,
fiktív világok iránti érzékenység szembeötlõ. Az archaikus technikáknál
-jelen esetben a kéknyomat, az argentotipia és a camera obscura- jól
látszik, hogy a külvilág képei voltaképpen csak ürügyként szolgálnak
szubjektív látomaások létrehozásához. A metaforikus kép-pár-forma, és a
szavakra rímelõ önarckép-széria is inkább a költõi víziók birodalma, az
absztrakt csendélet sorozat és a kvázi-absztrakt színkompozíciók pedig
az elvont festészeti stílusokat idézik. Legeredetibbnek az abszolút
mesterséges képvilágokat felépítõ megrendezett anyagok tûnnek. A
halas-sorozat szimbólumokon keresztül szimbólumokon inneni és túli
misztikuma, az LSD utazás spirituális tapasztalatának hatásos képekké
fogalmazása, és különösen figyelemre méltó a kollektív tudattalanban
tanyázó örök belsõ képek felszínre hozásának heroikus kísérlete.
Általánosságban elmondható tehát: igaz ugyan, hogy az újabb nemzedék individuálisabb irányba fordult, de ezalatt nem privát magánügyek ízléstelen kiteregetését kell érteni, hanem a személyes víziók és a személytelen misztikus tapasztalások lefényképezésének kísérletét. S mivel e vállalkozások a szó szoros értelmében a lehetetlen kísértik, így nagyon is alkalmasak arra, hogy rátegyék az életüket, akiket illet!
Miltényi Tibor - fotósztéta
