Egy kiállÃtás képei elé
(a Szellemkép „Megrendezett fotó” kiállÃtása az Artus Stúdió Galériájában)
Ezzel a kiállÃtással vált teljessé az a kiállÃtás-trilógia, amely egyidõben látható a város különbözõ helyein, kiállÃtótermeiben mintegy minifesztiválként gazdagÃtva a fotográfiai közéletet. Az esemény, a kiállÃtások egyidejû jelenléte azért is izgalmas jelenség, mert tulajdonképpen egy harmadéves évfolyam különbözõ tematikájú iskolai projektjeinek elkészült képanyagából készült összeállÃtás.
Jelen esetben egybeesés, hogy az évfolyam „megrendezett fotó” programjának oktatójaként és ugyanezen képanyagok kiállÃtási állapotának szemlélõjeként és méltatójaként is hozzászólhatok. PozitÃv benyomást kelt, hogy a képek túllépve az iskolai feladatmegoldó funkción, önálló kiállÃtásképes mûvekként láthatóak viszont egy izgalmas ipari "fÃling" közepette, amit az Artus miliõje biztosÃt.
A megrendezett fotó eredetileg egy fotográfiai mûfajt definiált, ami felölelte azokat a területeket, amelyek végül az alkalmazott, tervezett, designer felfogású (reklám, modelles, divat stb.) fotográfiában találták meg helyüket. A fotó autonóm alkotói mûfajaiban inkább egy szemlélet, gondolkodásmód jelzése, lehetne konstruáltnak vagy beállÃtottnak is nevezni. A Szellemkép esetében és e kiállÃtások kapcsán az a fontos e „kategorizálásban”, hogy a képanyagok kiindulópontjukon más-más indÃttatással készülnek. Karakteresen megjelenik a szubjektÃv dokumentarizmus (autonóm riport) mellett egy teljesen máshonnan táplálkozó, fordÃtottan mûködõ képalkotási módszer. A megrendezett fotó a dokumentaristához képest nem a valóság látványait szervezi képpé, hanem az elhatározott képhez rendez motÃvumokat a kamera elé. Látványkeresés helyett a látvány megépÃtése, beavatkozás a valóságosba. Sajátosan a tárgyábrázolás, csendélet, képzõmûvészeti fotóhasználat jellemzõje, és erõsen kötõdik a képzõmûvészeti avantgard motÃvumhasználatához. A XX. sz. fotótörténetében a ’20-as, ’30-as évek új tárgyilagos ábrázolásai, szürreális tárgy-csendélet társÃtásai ugyanarról a konstruált typo-design-geometrikus felfogásról szólnak, mint a Moholy-Nagy, Man Ray által megteremtett vizualitás a fotogramm terém, vagy Rodcsenko fotóinak szerkesztésmódja.
Az itt látható képek alkotói messze eltértek az eredeti definÃciótól, didaktikus értelemben egyikük sem úgy használja a megrendezettséget, mint módszert, ahogyan eredetileg értendõ, és itt kezd igazán izgalmassá válni a képanyag. A közös indÃttatású, de teljesen személyre szabott egyéni elképzelések úgy tudnak elmozdulni az eredeti „pályáról”(a szó szoros értelmében egyik sem igazi megrendezett fotó), hogy egy változatosságában egységes kiállÃtás állt össze, és szinte egy alkotócsoport közös koncepciójával kapunk valami mást, eltérõt.
Más-más irányokból jelennek meg a hagyományok, elõképek, és – ez a kiállÃtás nagy erõssége – valahol egy pontba futnak össze a szálak.
Ahogyan Õry László reklám-tárgyfotós indÃttatású fegyelmezett kompozÃciói kifinomultan követnek egy képzõmûvészeti csendélet-tradÃciót, camera obscura képein is megjelenik egy esztétikai érték: képpé alakÃtja a véletlent. Ahogyan Szélesi Anna képein hagyományosan, de nem a múltba utazva ott van a fény-árnyék, felülnézet konstruktivizmusa, a triviális tárgy nonfiguratÃv képpé formálása, ugyanúgy egyszerre tud festõi és fotografikus lenni Halla Attila hangszerrészletekbõl álló sorozatában a fénnyel való komponálás és az archaizáló elõadásmód egy idõhöz nem kötõdõ értéket kölcsönöz. Erõs Eszter grafikai jelekké alakÃtott apró tárgyai egyszerre tûnnek negatÃvba fordÃtott fotogrammoknak és kis ready-made társÃtásoknak. Humort nem nélkülözve használja a renitens experimentális magatartás elemeit Major Dávid, akinél hagyományként az 1970-80-as évek underground újhullámos világa jelenik meg, abból a szabadságot és a bátorságot mentve át, szerencsésen elkerülve a retro csapdáját. Meglepõ, ahogyan nem lógnak ki a munkák közül Horváth Lajos képei, aki megrendezett képei helyett architektonikus, minimal motÃvum-kompozÃciókkal szerepel, elegánsan és meggyõzõen. Vitos Botond határterületeken mozog, hármasképe ugyanúgy modelles-beállÃtott, mint szocio-portrés, koponya-arc montázsai a verbális kiegészÃtéssel a fotókép és a koncept grafikai-festészeti megoldásai között egyensúlyoz. Kislaki Kinga lyukkamerás képei és tárgyfotói társaságában nagyon szépen van jelen az a post-card tervnek készült kabátos-esernyõs fotó, ami nem csak önmagában egy szürreális beállÃtás, hanem a szürrealisták fotóbeállÃtásainak világára is utal, nem tud nem eszünkbe jutni René Magritt.
A kiállÃtás ezekkel a finoman megjelenõ elõképekkel is felvértezve hordoz egy szellemi hagyományt, ami hozzátesz ahhoz, hogy a társaság, mint közösség szÃnvonalasan lépjen fel, mint kiállÃtó csoport, egy nem megfogalmazható, de látható közlendõvel a világ felé.
Elhangzott 2004. nov.16. Artus StudióGaléria
Drégely Imre 2004 nov.29
vissza az kiállításhoz