KELETI - vissza az kiállításhoz

Az autonóm riport szemeszter 2012-ben a tér és az ember kapcsolatával foglalkozott. A kiállítás kurátora, Molnár Zoltán elmondása szerint nagyon jó volt a Szellemkép Szabadiskola hallgatóinak fotográfiáiról gondolkozni, mert az itt kiállító, leendõ fotográfusok szeretetre méltó emberek, akikrõl öröm elmélkedni. A fényképeiket nézegetni, pedig egyszerre jelent szellemi izgalmat és álomszerû utazást.

 Minden, ami Ă©rzĂ©kelhetõ, az Ă©rzĂ©kelĂ©sben válik tapasztalhatĂłvá az ember számára. Minden emberi Ă©rzĂ©kelĂ©s pedig kivetĂ­tĂ©s, az Ă©rzĂ©kelĂ©sek kihelyezĂ©se a tĂ©rbe, magunk körĂ©. Ha már elkĂ©szĂĽlt a jĂł kĂ©p, az Ă©let lĂĽktetĂ©se kifelĂ© árad, az ábrázolt emberekbõl a tĂ©rbe. A fotográfia kĂ©szĂ­tĂ©se elõtt ez pont fordĂ­tva van. Olyan erõ mĂ»ködik, amely beszĂ­vja a teret Ă©s a fotográfus figyelmĂ©t, látását a tĂ©rben megfigyelt egyes pontok felĂ© vezeti, másrĂ©szt, pedig ezeket a pontokat egymással is összeköti, kĂ©ppĂ© rendezi a látványt a megfigyelõ. A Baross tĂ©ren Ă©s a Keleti pályaudvaron kĂ©szĂĽlt fotográfiák a pontok tĂ©rbeli összefĂĽggĂ©sĂ©t juttatják kifejezĂ©sre. A tĂ©r Ă©s a megfigyelõ folyamatos változásait legjobban egy mozi termĂ©ben a levegõben vĂ©gigvonulĂł vetĂ­tõsugár szemlĂ©ltetheti. Ha poros Ă©s párás a levegõ, tisztán látjuk a vetĂ­tĂ©s fĂ©nnyalábjait, Ă©s Ăşgy látjuk, mintha azon belĂĽl legyezõszerĂ»en szĂ©tnyĂ­lĂł Ă©s összezárĂłdĂł fĂ©nysugarak mozognának folytonosan, a kĂ©pen szereplõ alakok mozgásának megfelelõen. A sugarak helyzete, az irányvonalak szĂĽntelen változása alkotja magát a szemĂĽnk elõtt lejátszĂłdĂł aprĂł hĂ©tköznapi jeleneteket, drámát, ahogyan egy vak nõ közlekedik a zajos tĂ©rben, egy apa Ă©s fia esernyõvel masĂ­roz az Ă©pĂ­tkezĂ©sek között az utca forgatagában, egy koldulĂł fiatal ember ölĂ©ben  kutyájával, az informáciĂłs pult alatt guggolĂł nõ, miközben telefonál. A meghökkentĂ©s Ă©s szenvedĂ©lyessĂ©g, a szĂĽrrealista, a konstruktĂ­v Ă©s geometrizálĂł a groteszk Ă©s társadalomkritikát tartalmazĂł, az irĂłnikus kifejezĂ©smĂłdok egyĂĽttes ábrázolás mĂłdját látjuk.

Maguk az összefüggések alkotják a megnyilvánuló világot, a természetet és az emberi személyt magát. Az ókori világban a kultúrában az volt a lényeges, hogy miként alkalmazható, amit kultúrának nevezünk, az ember hétköznapi életében, vagyis miként tehetõ személyessé, a napi élet lényegévé a költészet, a zene, a filozófia, a festészet. A mûvészet és az élet a régi hagyományban nem vált élesen külön egymástól. A mai világban megszakadt a kapcsolat a hagyomány és a hétkönap között. Képesek vagyunk elhaladni az élet apró csodái, történései mellett az utcán, hogy minél elõbb megérkezhessünk úticélunkhoz.

Az itt kiállĂ­tott fotográfiák egyik legpozitĂ­vabb vonása, hogy az alkotĂłk törekedtek valĂłdi emberi kapcsolatok kialakĂ­tására, alkotĂł Ă©s ábrázolt szemĂ©ly között. Ezzel a kognitĂ­v tudással tĂşllĂ©ptek önmaguk megismerĂ©sĂ©n, egyben rátaláltak a dokumentarista fotográfia egyik fontosságára. BelĂĽlrõl mutatják be a valĂłságot, ami bensõsĂ©ges Ă©s kölcsönös bizalmon, elfogadáson, megĂ©rtĂ©sen alapul. Az egyre nagyobb mĂ©reteket öltõ urbanizáciĂł kĂ©nyelmessĂ© teszi az emberi kapcsolatokat is. A városlakĂłk el vannak szakĂ­tva az emberisĂ©g tömegĂ©tõl. Anyagi jĂłlĂ©t, felebarátai ezreinek szomszĂ©dságában Ă©lõ ember az Ă©rzĂ©seit a háziállatainak, kutyájának kĂ©pes kifejezni, amely a lelki Ă©let hiányát jelenti. A nyugati Ă©s keleti vallások, mint pĂ©ldául a keresztĂ©nysĂ©g Ă©s a buddhizmus: nagyon jĂłk. A keresztĂ©nysĂ©g figyelmet szentel a szeretetnek Ă©s hangsĂşlyozza a szeretet jelentõsĂ©gĂ©t. A buddhizmus az ĂĽressĂ©grõl beszĂ©l, vagyis a dolgok vĂ©ge az ĂĽressĂ©g. Mindennek van kezdete, mindenkinek Ă©lnie Ă©s halnia kell. Nem tudjuk, hogy mi volt a kezdete Ă©s mi lesz a vĂ©ge az idõnek. Tudjuk, hogy vannak határok, tudjuk azt is, hogy valĂłjában minden határtalan. Soha nem lehet eljutni valaminek a vĂ©gĂ©re. Sem a nagy, sem a kicsi ismerete nincs meg bennĂĽnk, sem a kis idõé, sem a nagyĂ©. A buddhisták a vallást orvosságnak tekintik, Tibet nĂ©pĂ©rõl, kultĂşrájárĂłl olyanoknak, akik az igazság pártján állnak. Nem Ă©rzik feladatuknak, hogy megváltoztassák az emberek vĂ©lemĂ©nyĂ©t. Az igazság kimondhatatlan. Az igazság valami olyasmi, amirõl nem beszĂ©lhetĂĽnk. Olyan, mint egy mĂ», amely jĂł szándĂ©kkal vĂ©gzett cselekvĂ©snek az eredmĂ©nye, amely nem lehet a kizárĂłlagosság forrása, Ă©s az emberi közössĂ©g a megosztĂł tĂ©nyezõje. AndrĂ© KertĂ©sz egyik interjĂşjában azt nyilatkozta: „ A fotográfiában nagyra Ă©rtĂ©kelem a dolgok jellemzõ tulajdonságainak, lĂ©nyeges vonásainak rögzĂ­tĂ©si lehetõsĂ©gĂ©t. A fotĂłs mĂ»vĂ©szete szakadatlan felfedezĂ©s, amely sok idõt követel. A fotĂł szĂ©psĂ©ge igazságábĂłl fakad. EzĂ©rt irtĂłzom minden mesterkĂ©ltsĂ©gtõl Ă©s profeszionista virtuozitástĂłl ”.

  A mĂ»vĂ©sz feladata, hogy Ă©rtelmet Ă©s szĂ©psĂ©get vigyen a dolgokba, a bonyolultbĂłl az egyszerĂ»höz jusson el, de közben ne hagyjon ki egyetlen szĂĽksĂ©gszerĂ» közbeesõ lĂ©pĂ©st sem. Az a dolga, hogy behatoljon az alapvetõbe, hogy eljusson az alapvetõig. Sajnos számos utazĂł számára a „Kelet” alig több mint egzotikus látnivalĂł, Ăşjabb pecsĂ©tek az ĂştlevĂ©lben. NĂ©hány tibeti kolostor meglátogatása pĂ©ldául kielĂ©gĂ­ti kiváncsiságukat. Csupán a látogatĂłk csekĂ©ly hányada az, akiket igazi kĂ©pzelõerõ, bátorság fĂ»t. Ă•k olyanok, mint az itt kiállĂ­tĂł hallgatĂłk, akik megszöknek kĂ­sĂ©rõiktõl, Ă©s meglátják, meghallják azt is, amit nem nekik szántak. Az alkotĂł mĂ»vĂ©szetnek a mĂ©rtĂ©ke, hogy milyen mĂ©lyre hatol a burok alá. Robert Capa a fotográfiának a fontosságát bizonyĂ­totta be maga Ă©s a világ számára. Egy francia nõ borotvált fejjel, karjában gyermekĂ©vel, akit egy nĂ©met katona nemzett, egy zsĂşfolĂłdott tömeg körĂĽlötte Chartes utcáján, 1944-ben. A fotográfia egy olyan pillanatot örökĂ­tett meg Franciaországban, amikor az emberek Ă©lete rĂ©mĂĽlet, szĂ©gyen Ă©s nyomorĂşság között vergõdött az emberi gyarlĂłság következtĂ©ben. Robert Capa mĂłdszere tisztán fotografikus, egyĂĽttmĂ»ködni a látvánnyal, maga a tĂ©ma, a feladat diktálja a stĂ­lust, a megközelĂ­tĂ©st! Azt szándĂ©kozik megörökĂ­teni, amit lát, semmi többet.

A Keleti címû fotókiállítás képei ennek az alkotói folyamatnak, a jelenlétnek a dokumentumai, a létezõ pillanaté, amely a kiállító alkotók végtelen türelmén, kitartásán, szorgalmán valósulhatott meg és maradhat örök a fotográfia iránt érdeklõdõknek. A kiállító alkotók, akiknek a képeit láthatjuk ebben a konstellációban: Bernáth Tamás, Dési Krisztina, Heinrich Annamária, Keresztesi Réka, Rostás János, Szombathelyi Rita, Tímár Sára, Vincze Róbert és Zentai Rita. Külön köszönet a kiállítás megvalósulásában Fehér Jánosnak, Fuchs Máténak, Fuchs Lehelnek és a Nyitott Mûhely vezetõjének, Finta Lászlónak.

 

Budapest, 2013.11.14.

 

Molnár Zoltán



vissza az kiállításhoz


SzellemkĂ©p 1999-2008 - Minden jog fenntartva - KĂ©szĂ­tette: Highlight Design Studio - SzellemkÄ‚Ĺ p