KAPTÁRHANGULATOK – TALPALATNYI ZÖLD
Nádházi László
Szellemkép Szabadiskola fotó szak III/3.
Konzulens: Asztalos Tamás
TARTALOMJEGYZÉK
1. A panelházak megépítésének okai
2. Kapcsolatom a lakótelepekkel
3. Inspirációk, elõzmények
3.1 Benkõ Imre
3.2 Gárdi Balázs
3.3 Dezsõ T. Tamás
3.4 Michael Wolf
3.5 Hans Georg Esch
3.6 Lucien Hervé
4. Saját munkáim elõkészítése
5. Technikai paraméterek
6. Életterek
7. Felhasznált irodalom
8. Mellékletek
1. A panelházak megépítésének okai
A panelház elõregyártott vasbeton elemekbõl készült lakótömb. A volt keleti blokkállamokban a legelterjedtebb, de a Föld számos országában próbálták a 20. század nagy világháborúi után kialakult lakáshiányt ezzel a viszonylag gyors és olcsó építési technológiával csökkenteni. Magyarországon közel 788000 panellakás található, ezekben él a lakosság ötöde.
Hazánkban az elsõ kísérleti jellegû panelház 1959-ben épült fel kohósalakos technológiával Dunaújvárosban. Az 1961-ben induló elsõ 15 éves lakásépítési tervben több százezer lakás felépítését irányozták elõ az átvett, és részben továbbfejlesztett szovjet házgyári technológia alapján. A döntést hosszas lakáspiaci és városszerkezeti elemzés elõzte meg, és természetesen figyelembe vették az ország rendelkezésre álló anyagi forrásait is. Ennek keretében három házgyár építését határozták el. Ezekben a korai házgyárakban készültek az 1960-as évek Magyarországára jellemzõ vakolt falú, 4-5 emeletes, három lépcsõházas paneltömbök elemei (például József Attila lakótelep). Ezek a lakások többségében kétszobásak, átlagosan 53-55 négyzetméter alapterületûek, és korukból adódóan ezek szorulnak legjobban felújításra.
Az 1970-es évektõl a fokozódó demográfiai nyomás (szülõképes korba érkeztek a Ratkó-gyerekek), és ezzel összefüggésben a várhatóan bekövetkezõ lakáshiány újabb lépés megtételére ösztönözte a pártvezetést. Ennek következtében számos új házgyár épült, amelyek már modernebb, nagypaneles elemeket gyártottak. Praktikus okokból sok esetben a lakások konyhabútorai, beépített szekrényei is a házgyárban készültek. A '70-es években épült panelházaknak a legrosszabb a társadalmi megítélése, mivel a tömegtermelés és a határidõk minden áron való teljesítése sokszor a minõség rovására ment, illetve többségében 8-10 emeletes tömbök épültek, ami miatt zsúfoltság alakult ki, és ez rontotta az emberek közérzetét.
Ebben az idõszakban kezdõdött a legnagyobb magyar lakótelepek építése (például Békásmegyeri lakótelep, Újpesti lakótelep, Újpalota). A nagypaneles épülettömbök már nem csak szovjet házgyári technológia alapján készültek, hanem nyugati (Larsen-Nielsen típusú) módszer szerint is (például Füredi utcai lakótelep).
A nagy panelosítási hullám lezajlása után az 1980-as években folytatódott a több ütemben készülõ nagy lakótelepek építése. A Kádár-korszak utolsó évtizedében sokkal szerényebb méretû épületeket terveztek és a kivitelezés minõsége is jelentõsen javult. Több lett a háromszobás lakás, illetve odafigyeltek a lakókörnyezet minõségére is. Sok esetben a sivár lapostetõ helyett nyeregtetõ került a tömbházakra, ami jelentõsen javította kinézetüket (pl.: Káposztásmegyeri lakótelep).
A rendszerváltás után a házgyárak az ezeket létrehozó korábbi politikai és gazdasági rendszer sorsára jutottak. 1990 után a még félkész lakótelepeket befejezték. A panelépítés harminc éve alatt közel 788000 panellakás épült fel, amelyek meghatározzák a magyarországi nagyvárosok és iparvárosok képét. Arányaiban a legtöbb panellakás Komárom-Esztergom megyében található (az összes lakás 25%-a van panelházban). Az arányokat tekintve a sorban a második Budapest (az összes lakás 22,6%-a, 189667 db).
2. Kapcsolatom a lakótelepekkel
Mivel jómagam Budapesten élek – természetesen panelházban, innen is jött az ötlet a vizsgafeladatra – nem volt lehetõségem vidéki lakótelepeken dolgozni, ezért dolgozatomban fõvárosi paneleket mutatok be.
Az elsõ, és talán legfontosabb üzenete a fotóimnak talán az lenne, hogy bemutassam azt a környezetet, ahol mi lakótelepiek, oly' sokan élünk. Mivel egy adott lakótelep általában egy hasonló építészeti stílushoz igazodik, ezért a sivárság elkerülése végett különbözõ kerületekben is körülnéztem. Bár, mint a dolgozatom elején már néhány szóban kifejtettem, elsõsorban szocialista építészetrõl beszélünk, és mint szocialista, minden és mindenki egyenlõ. Igaz ez a lakótelepi panelházakra is. Amióta Orwell már megírta az Állatfarm címû mûvében, hogy „minden ember egyenlõ, de vannak, akik egyenlõbbek”, tudjuk hogy nem minden igaz, amit akkor mondtak…
A második ok az volt, hogy hiába kerestem neves fotómûvészektõl ebben a témában alkotásokat, csak keveset találtam. Talán azért, mert nagyjaink nem szerették volna – talán szégyellték is – tudatni a nagyvilággal, hogy zsebkendõnyi területeken tízezreket helyeztek el. Lakásokat biztosítottak számukra, de pozitív életkörülmények megteremtése már másodlagos volt.
3. Inspirációk, elõzmények
A XXI. század elejére – ismerjük el – nagyon nehéz olyan fotót mutatni a társadalomnak, amit elõttünk ne készítettek volna már el már legalább tucatnyian. Beszélhetünk különbözõ fotótechnikákról, nézõpontokról, látószögekrõl, stb. Különös módon a lakótelepek építészeti jelleggel való dokumentálása valahogy kimaradt a fotográfusok érdeklõdésébõl. Talán a betontömbök viszonylagos unalma, az egyhangú szürke anyag nem inspirálta a fényképezõgéppel rendelkezõ lakosok legkisebb hányadát sem. Az ott élõ emberek életének sokszínûségérõl viszont több neves fotósunk is készített dokumentarista jelleggel sorozatot.
3.1
Benkõ Imre Havanna lakótelep címû mûvében hûen mutatta be az ott élõ lakók nem is túl sivár budapesti életét. A Havanna mellett az elmúlt évek alatt több lakóteleprõl is készített dokumentarista jellegû fotográfiákat.
(1.sz. melléklet)
3.2
Fiatal fotóriporterünk, Gárdi Balázs Betondzsungel Békásmegyeren címû képriportjával Pulitzer-emlékdíjat vehetett át. 2004-ben Betondzsungel címmel 71 oldalas könyvet jelentetett meg.
(2.sz. melléklet)
A fõváros fotográfusi ösztöndíja, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány által hirdetett Budapest Fotográfiai Ösztöndíj keretében készült kötet a szocialista város- és lakáspolitika jellegzetes emlékei, a panel lakótelepeken, "betondzsungelekben" élõk mindennapjairól tudósít. A leromlott állagú, elavult, felújításért kiáltó panelek mára a városok szegénynegyedeivé, az alacsony jövedelmû rétegek gyûjtõhelyévé váltak, melyeket a visszafordíthatatlan gettósódás fenyeget. A fényképalbum - mely a képek mellett, a rövid elõszótól és a szerzõ életrajzától eltekintve semmilyen kísérõszöveget nem tartalmaz -, Budapest egyik jellegzetes paneltelepét, a békásmegyeri lakótelepet és annak környezetét örökíti meg. A képek bepillantást engednek az itt élõ emberek hétköznapjaiba és ünnepeibe, szabadidõtöltésébe, élettereibe, közösségi tevékenységeibe, kapcsolataiba. A képeken láthatjuk a toronyházak közötti sivár betonon focizó, gördeszkázó fiúkat, a park padjain élõ hajléktalant, az összképbõl elmaradhatatlan Trabantot, lakásbelsõket, aluljárókat, kocsmát, boltokat, a Dunaparton fürdõzõket. A jellegzetes utca- és életképek, alakok fotói mûvészeti értékükön túl a lakótelepek szociográfiáját is körvonalazzák.
3.3
2008-ban Dezsõ T. Tamás szabadfoglalkozású fotográfus André Kertész nagydíjat nyert a legjobb emberközpontú fotográfiáért Panel címû sorozatáért. Fotóinak különlegessége az ablakokba szellõztetésre kihelyezett különféle ruhanemûk, általában ágynemûk. Mivel minden általa fényképezett házfal „betonszínû”, a színes ruházatok egy kis színt visznek az egyhangú szürkeségbe.
(3.sz. melléklet)
Kicsit tágabb értelemben vonatkozik a témához, hogy 2010-ben A Pécsi Tudományegyetem Mûvészeti Karának hallgatói tematikus kiállítással járták körbe a panelrengetegek ergonomikáját, - ha lehet egyáltalán ebben az összefüggésben ilyet mondani - esztétikáját. Az Ifjúsági Házban látható tárlaton festményekkel, installációval, fotókkal találkozhattunk.
3.4
Mint már említettem, hogy a panelrengetegek általában kommunista nagyjaink örökségei, de a sûrûn lakott nyugati nagyvárosokra is jellemzõ a „sok jó ember kis helyen is elfér” elve. Michael Wolf, az 1954-ben született - Hongkongban és Párizsban élõ - német származású fotográfus nagy elõszeretettel fotózta Hongkong hihetetlen méretû panelrengetegeit. Bár 1997 óta az ország már a kommunista Kína része, most is a legfejlettebb, és a világ harmadik legsûrûbben lakott országaként tartják nyilván.
Az országban 7650 felhõkarcoló található, ezzel elsõ a világranglistán. A sûrûn lakottság és a magas épületek annak tulajdoníthatók, hogy kevés a beépíthetõ terület, ugyanis a meredek hegyek átlagosan 1,3 km-re vannak a vízparttól. A helyhiány miatt megnõtt a kereslet a sokemeletes irodákra és lakásokra, ami azt eredményezte, hogy a világ 100 legmagasabb épülete közül 36 itt található, illetve itt élnek és dolgoznak a 14. emelet felett a legtöbben a világon.
(4.sz. melléklet)
3.5 Hans Georg Esch
Bár õ a világ metropoliszaiban nem csak a panelrengetegeket kereste Leicá-jával, de Hongkong és Sanghaj lakótelepeit nagy elõszeretettel fotózta. Wolfhoz hasonlóan õ is az épülettömegekre helyezte a hangsúlyt.
„A fotóimmal szeretnék helyeket felfedezni és megérteni. Ezek minden szempontból meghozzák a kedvet a nagyvárosi fenoménhoz, és mindeközben a kulturális különbözõségekre is rámutatnak” – írta.
(5.sz. melléklet)
Sokan azt mondják, épületet fotózni könnyû, hiszen az csak ott van. Bele kell nézni a keresõbe, lenyomni a gombot és a kép készen is van. Bizonyos szinten ez igaz, de nem árt tudnunk, hogy egy szép épületrõl készült fotó nem feltétlenül attól jó, ha szép. Sokan abba a hibába esnek, hogy mindig mindenben a legegyszerûbb utat keresik, és így könnyen önmagukat becsapva tévutakra kerülnek.
Beton. Mi is jelent? A beton egy mesterséges kõ, amibõl sok mindent építhetünk. Példának okáért épületeket is. Vajon lehetséges-e bármilyen szépséget találni egy betonból készült épületben?
3.6
Az 1907-ben, Hódmezõvásárhelyen született, és majd’ 97 évet élt kiváló magyar fotográfusnak, Elkán Lászlónak – vagy ahogy a világ ismeri, Lucien Hervének – sikerült ezt a szépséget megtalálni. Hervé munkásságát tanulmányozva azt vettem észre, hogy a mûvész (épület)fotói elsõsorban nem feltétlenül csak kreativitásáról, hanem kiváló megfigyelési képességérõl is tanúbizonyságot tesznek. 1949-ben ismerkedett meg Párizsban a XX. századi modern építészet kiválóságával, Le Corbusier-vel, akivel annak haláláig együtt dolgozott. Le Corbusier saját bevallása szerint Hervé fotóin keresztül épületeiben olyan részleteket vélt felfedezni, amikre a tervezés során nem is gondolt. Hervé nem csak letette az állványát, belekomponálva a teljes képkockába az épület egészét, hanem annak kisebb-nagyobb részeit kiemelve – kihasználva a napfény-árnyék közös játékát – képes volt megmutatni azt, amire ezek a csupasz, rideg falak önmagukban nem képesek.
(6.sz. melléklet)
A fotográfia összes ága közül talán az épületek fotózása az egyik legérdekesebb feladat, hiszen a fényképésznek arra kell törekednie, hogy a háromdimenziós teret megfelelõen érzékeltesse egy kétdimenziós felületen. Minden bizonnyal nehezebb dolga van egy portréfotósnak, de ahhoz hogy egy unalmas, szürke betontömbbõl érdekes fénykép szülessen, sok-sok gyakorlatra, különleges fényekre, rendhagyó idõjárási körülményekre van szükség. A mûtárgyak monumentális volta miatt nem tehetjük meg, hogy vakukkal és különféle mesterséges fényforrásokkal segítsük a munkánkat.
4. Saját munkáim elõkészítése
Vizsgafeladatom témaválasztása során még csak a fõ irányvonal volt az, amit biztosan tudtam. Ez azt jelentette, hogy lakótelepeket szeretnék fotózni. De azt hogy hogyan, pontosan milyen jelleggel, még nem tudtam. Az a fajta fotós vagyok – legalábbis annak tartom magam –, aki nem elgondolja, mi kerüljön lencsevégre, hanem abból, amit meglát, megpróbálja kihozni a maximumot. Így különösebb gondolatok nélkül indultam témát keresni, fotóstáskámmal a hátamon.
Mivel az emberábrázolást mindenképpen kerülni szerettem volna, különösen nehéz dolgom volt. Ha képeimen lakók is szerepelnének, akkor elterelik a lényeget az épületekrõl. Ezért maradt hát szigorúan az épületfotográfia.
A tömbházak egyik lényeges tulajdonsága az, hogy hatalmasak, monumentálisak. Mind magasságukban, mind hosszukban egyaránt. A lehetõségek száma, miszerint fotózásuk során kikerüljük a perspektivikus torzítást, nagyon kevés. Persze, nem feltétlenül van rá szükség, de én abban az irányban kívántam tovább dolgozni.
Akkor milyen lehetõségeim vannak?
Megpróbáltam néhány fotót „derékmagasságban” elkészíteni a lakásomból. Szerencsére mind az északi, mind a déli irány felé van ablakom, így ez az irány könnyen járható volt. A békásmegyeri lakótelep két részbõl áll. Van egy „hegy felõli” és egy „Duna felõli” oldala. Én az utóbbin lakom. Tudomásom szerint ez készült el késõbben, és talán ez az oka, hogy a házak egymástól távolabb lettek felépítve, egy szellõsebb lakóteret kialakítva. Lakhatás szempontjából egy szerencsés megoldás, viszont fotográfiailag már kevésbé, mivel csak két tömböt tudok szembõl fotografálni.
Más lakás tulajdonosait nem szerettem volna felkeresni – hogy az õ otthonukban is dolgozhassak - számomra ez a hobbi egy magányos mûfaj, alkotni csak egyedül szeretek.
Technikai lehetõségeim korlátozottak, sem mûszaki kamerával, sem pedig perspektíva-korrekciós objektívvel nem rendelkezem. Digitális utómunkára azonban van lehetõségem, így az optikai, illetve más okokból jelentkezõ hibákat utólag tudtam korrigálni. Ennek a hátulütõjeként lényegesen több idõt töltöttem számítógép elõtt ülve, mint kinn a szabadban.
5. Technikai paraméterek
Munkám tervezése során felmerült bennem az a kérdés, hogy filmre fotózzak, vagy digitális technikát használjak? Bár van lehetõségem analóg fényképezésre, de csak egy kisfilmes géppel rendelkezek. Ráadásul csak egy manuális optika van a birtokomban, az is 50 milliméteres gyújtótávolsággal. Mivel egyre közelebb kerültem a feladat képi megoldásához – a telobjektíves fotózáshoz – ezért ezt a lehetõséget kizártnak tekintettem.
Kisfilmre vetítve 10-200 milliméteres gyújtótávolságú optikákkal fel vagyok szerelkezve, méghozzá egy 10-20-as nagylátószögû, egy 16-85-ös alap, egy 50-es fix, és egy 70-200-as teleobjektívvel. Manuálisan csak a 50-es fix használható, az elõbb említett ok mellett ezért vetettem el a filmes technika lehetõségét. A többi optika digitális szenzorhoz lett kifejlesztve, ezért azon technikán másfélszeresére nõtt az elérhetõ gyújtótávolság, mégpedig 15-300 milliméterig.
Mivel a sorházak oldalfalai alapvetõen kétdimenziósak, a mélységélesség, mint fotográfiai ismérv, nem jöhetett számításba. Fényerõ szempontjából az esetlegesen meglévõ kevesebb napfény emiatt nem jelentett problémát, az aránylag nagy távolság és a sík felület miatt egy tágabb blendenyílás sem befolyásolta a mélységélességet. Így nyugodtan nyithattam 8-ra, vagy akár 5,6-ra is.
A feladat megoldására rengeteg fényképet készítettem, szinte az összes technikai lehetõségemet kihasználva. A válogatások, utómunkák során arra a következtetésre jutottam, hogy a különlegesség és az intimitás miatt elhagyom a nagy látószöget, az épületeket nem teljes valójukban, hanem kisebb részleteiben próbálom meg bemutatni. Természetesen az épületfotográfia, mint fõ irányvonal meghatározó volt, de – emberábrázolás nélkül – mégiscsak életterekrõl beszélünk, ahol az ott tartózkodó személyek akár teljes életüket eltöltik. Ezért egy kis kitérõt megengedtem magamnak, minimális intimitást belekomponáltam ebbe a viszonylagos szürkeségbe.
6. Életterek
Az utóbbi néhány évben Budapest több pontján is sikeresen elindult a panelprogram, ami nem csak épületgépészetileg, hanem szépészetileg – így fotográfiai szempontból – is meghatározó lett. Kezdtek eltûnni az egyhangó szürke falak, a saját lakóterületükre igényesebb lakók folyamatosan szépítgetik a környzetüket, az épületek kezdenek „zöldülni”. Ez akár a házak színében, akár a környék parkjaiban, akár a felújított, netán újra cserélt ablakokba kihelyezett növényekben nyilvánul meg.
Angyalföld, Békásmegyer, Kõbánya, Óbuda és Zugló lakótelepein keresgéltem több-kevesebb sikerrel. Nem mondhatnám egyértelmûen, hogy az egyik, vagy akár másik lakótelep vizsgázott jobban, de érdekes, hogy komplett, teljes lakótelepre vonatkozó felújítással ezeken a helyeken nem találkoztam. Minden közösségben csak néhány, a többitõl elkülönülõ tömböt látni. Nem tartozik szorosan a témához, de talán a III. kerületben a Vörösvári út környékén láttam több, nemrégiben felújított épületet. Ezzel ellentétben Kõbányán, a hírhedt munkásnegyedben a Liget tér környékén néhány helyen pedig 25-30 éve mintha megállt volna az idõ…
Amíg az elõbbi kerület parkjaiban többnyire babakocsijukat tologató kismamákat, vagy bevárlásból jövõ, a padokon pihenõ nyugdíjasokat látni, addig utóbbi helyen saját mocskukban fetrengõ, semmittevõ, életerõs férfiak és nõk tucatjával találkoztam. Bár ez egy külön történet, de kellõ bátorsággal akár igényes szociofotó sorozat is készíthetõ itt.
Mindegyik helyen találkoztam igényesen felújított, illetve évtized óta szinte romokban heverõ házakkal. A több tucatnyi fényképem sokadik átlapozása során tudatosult bennem két dolog. Az egyik az, hogy komplett egészében nem újdonság valamit bemutatni, hiszen úgy mindenki láthatja. A másik pedig az, hogy néhány képet összeköt valami, mégpedig ebben az esetben a természet. Akár az ablakokba kitelepített virágcserepek, akár a felújított házak természetbe illõ színei, mint a zöld vagy a sárga, de találkoztam erkélyekbe kihelyezett kerékpárokkal, vagy akár a nemtörõdömség miatt a betonelemek résein át kinövõ fával is.
Mint hazánkban minden, a lakókörnyezetünket is elsõsorban a pénz dominálja. Hiszen itt minden a közösségrõl szól, legyen az akár egy fûtés-korszerûsítési, akár egy homlokzatfelújítási program. Minden az, aminek látszik. Ha egy ház homlokzata nincs felújítva, akkor az azért van, mert nem volt rá pénz. Ha meg nincs rá pénz, akkor az amortizálódik. Itt nincs te meg én, itt mi vagyunk. Akinek a pénztárcája megengedi, inkább családi házba költözik, akinek meg nem, az korpa közé keveredik. Az igényesebbek virágokat ültetnek az erkélyre – mert ez nem feltétlenül az anyagiak kérdése –, aki meg nem fogékony a szépre, az inkább lomtárnak használja.
Nem feltétlenül állja meg a helyét az a megállapítás, hogy „kaptárba” csak az költözik, aki nem engedhet meg magának egy családi házat, mert sokszor ez csak kényelem kérdése. A lakótelepek megtervezésénél külön figyelmet szenteltek az infrastruktúra kialakítására. Így telepenként több tucatnyi oktatási, szociális létesítmény, üzlet került kialakításra. Budapest talán mindegyik lakótelepén találhatók bölcsödék, óvodák, általános- és középiskolák. Nem egy helyen felsõoktatási intézmény is van. Orvosi rendelõk, rendelõintézmények, okmányirodák. Minden negyedik, ötödik tömb aljában éjjel-nappal nyitva tartó élelmiszer kisáruházak, cukrászdák és – mi sem természetesebb – italboltok lettek kialakítva a lakosság ily módú igényeinek kiszolgálására.
A telepek kialakításában már jelentõs szerepet kapott a déli tájolás, ellentétben példának okáért a belvárosi bérházrengeteg, ahová földszinti lakások esetében igen ritkán napfürdõzhet a szerencsétlen sorsú lakástulajdonos vagy bérlõ.
Panellakások esetében már összkomfortról is beszélhetünk, a csapból igény szerint állandóan folyó melegvíz, a központi fûtés, a kábeltévé mind-mind csalogató tényezõ, de az ingatlanpiaci viszonylag alacsony árak is kedvezõek. Ezekért cserébe sajnos el kell viselni a reggelente többezernyi egyszerre munkába vagy iskolába induló lakosok ezreit, a dugókat a bevezetõ utakon, az esetleges nyomorgást a tömegközlekedési eszközökön.
A közös létnek viszont elõnyei is vannak: megtudhatjuk, hogy a szomszédban milyen tévésorozatot néz a nyugdíjas néni, hány tantárgyból bukott meg az alattunk lévõ középkorú házaspár gyereke, érezhetjük a szomszéd pörköltjének illatát, láthatjuk a fejünk fölött, valamelyik fölöttünk lévõ emeletbõl kidobott, már-már miniatûr ejtõernyõként üzemelõ teszkószacskót, kinyomozhatjuk kinek mikor melyik kutyája éppen mit csinált a másik lábtörlõjével, vagy éppen rá...
A legszebb lakótelepi esemény talán a szilveszter. Az ablakokból éppen ránk zúduló petárdarengeteg minden év elsõ napján sportorvosi ellenõrzés nélkül is képes kimutatni, milyen fizikai kondícióval kezdjük az aktuális új esztendõt. Ameddig képesek vagyunk ezek elõl megfutamodni, nincs gond az állóképességünkkel...
7. Felhasznált irodalom
Wikipédia – A szabad enciklopédia
Artportal
Az év fotói 2008 (MÚOSZ / Viva Média Holding)
Digitális Fotó Magazin 2010 november (Hologram V. M. kft.)
Lucien Hervé (Héttorony Könyvkiadó)
Mellékletek
1. Benkõ Imre
2. Gárdi Balázs
3. Dezsõ T. Tamás
4. Michael Wolf
5. Hans Georg Esch
6. Lucien Hervé